Az egyik hajtómű meghibásodása miatt a felszállás után nem sokkal visszafordult a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a francia légitársaság Budapest – Párizs járata január 5-én, pénteken reggel.

Az Air France AF 1695-ös számú járatát teljesítő Airbus A320-200-as reggel fél hét előtt néhány perccel indult el a budapesti repülőtérről.

A járat pilótája röviddel a 13L futópályájáról végrehajtott felszállást követően az egyik hajtómű meghibásodását jelentette a légiforgalmi irányítás felé, és jelezte, hogy visszafordul a repülőtérre.

Forrás: fr24.com

A személyzet egy iskolakör megtételét követően mintegy 20 perccel később biztonságosan leszállt a budapesti repülőtér 13L futópályáján, majd a Budapest Airport Létesítményi Tűzoltóságának egységei kíséretében a számára kijelölt állóhelyre gurult a géppel.

A fedélzeten a személyzetet is beleértve 148 ember utazott. A járatot a légitársaság 15 és fél éves, F-GKXP lajstromjelű repülőgépe teljesítette.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az ügyben megkerestük a repülőtér kommunikációs igazgatóságát, lapunkhoz eljuttatott tájékoztatásuk szerint a járat pilótája a 06:35-ös felszállást követően kisebb hibát jelzett a torony felé az 1-es hajtóművel kapcsolatban.

„A gép a protokollnak megfelelően visszafordult, és 7 óra 2 perckor leszállt a budapesti repülőtéren. A járat utasai biztonságban leszálltak a repülőgépről, további teendőikről a légitársaság tájékoztatja őket” – tette hozzá a reptérüzemeltető közlése.

Illusztráció: Az Air France egyik Airbus A320-200-as gépe a párizsi CDG-reptéren. (Fotó: AIRportal.hu)