Kína enyhíti a koronavírus-járvány miatt a nemzetközi légitársaságokra vonatkozó korlátozásokat – közölte a pekingi polgári légiközlekedési hatóság egy nappal az után, hogy Washington megtiltotta a kínai utasszállítók berepülését az USA területére.

Fotó: AIRportal.hu

Az intézkedés értelmében június 8-ától minden külföldi légitársaság újraindíthat heti egy járatot egy általuk választott, szárazföldi kínai városba – Hongkong és Makaó saját maga határozza meg a légiközlekedési szabályait.

A hatóság kilátásba helyezte, hogy ha ezeken a bejövő járatokon három egymást követő héten át egyetlen koronavírus-fertőzött utas sem érkezik, az adott légitársaság számára engedélyezik majd a heti kétszeri üzemelést.

Kína még márciusban, a járvány nemzetközi fellángolását követően korlátozta drasztikusan az utasszállítást, illetve március végétől átmenetileg felfüggesztette a külföldi állampolgárok belépésének engedélyezését.

Washington szerdán bejelentette, hogy június közepétől betiltja a kínai utasszállító repülőgépek berepülését az országba.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A döntést azzal indokolták, hogy Peking nem tesz eleget a két ország közötti egyezményben foglaltaknak, és nem teszi lehetővé az amerikai légitársaságok kínai járatainak újraindítását.

Az amerikai közlekedési minisztérium mindazonáltal nem zárta ki, hogy Kína megfelelő lépései esetén a döntést érvénytelenítik.

Fotó: AIRportal.hu