Huszonöt évvel ezelőtt, 1991-ben ezen a napon mutatta be az Airbus az A340-es típusát, amelynek gyártását 2011-ben állította le Toulouse 377 példány után.

Fotó: Airbus Industries | © AIRportal.hu

Fotó: Airbus Industries

Az október 3-i bemutató után a típus október 21-én teljesítette szűzfelszállását, majd 1993. március 15-én mutatkozott be a Lufthansa színeiben. A D-AIBA lajstromú A340-211-est Nürnberg névre keresztelték, a flottából 2003. január 12-én vonták ki. A gép ez után a South African Airwayshez került, ott 2011-ig szolgált, ma légiutas-kísérők kiképzéséhez használják Johannesburgban.

Az Airbusban már a 70-es években, az A300-as fejlesztésekor megfogant a gondolat, hogy teljes szélestörzsű palettát kell gyártani a Boeing és a McDonell Douglas amerikai cégek ellenfeleként. El is készültek az első tanulmányok, aztán Toulouse az A320-as család kifejlesztésével kezdett foglalkozni. Később aztán tizenegy verzió készült az A300-as típust alapul véve. Ebből kettőt tartottak meg, a TA9-est és a TA11-est. Ezekből alakult ki az A330-as és az A340-es verzió.

Toulouse azon is törte a fejét, hogy az A340-esből kettő-, vagy négyhajtóműves típust fejlesszen, ezt végül az igények döntötték el: Amerika kéthajtóműves, Ázsia négyhajtóműves gépet akart, Európának pedig mindegy volt. De születtek tanulmányok trijet elrendezésre is, végül aztán a CFM 56-5-ös hajtóműve és a négyes elrendezés mellett döntöttek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ma is a típus indító légitársasága, a Lufthansa üzemelteti a legtöbb A340-est. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Ma is a típus indító légitársasága, a Lufthansa üzemelteti a legtöbb A340-est. (Fotó: AIRportal.hu)


Az első specifikációk 1982-ben jelentek meg, és már ezek a tervek tartalmazták az A320-as pilótafülkéjének átvételét a fly-by-wire rendszerrel, és a műszerfallal együtt. gyakorlatilag az egész pilótafülke úgy nézett ki minimális változtatások mellett, mint az A320-asé. Emellett az A300-asból érkezett sok műszaki megoldás, ezzel az Airbus alacsonyan tudta tartani a fejlesztési költségeket.

A gyártás elindításához jelentős fejlesztéseket kellett végrehajtani, az Aerospatiale 2,5 milliárd frankért, a British Aerospace Systems 5 millió fontért építtetett csarnokot.

A programot hivatalosan 1987 júniusában indították el az A330-asével együtt, akkor már 130 gépre volt megrendelése a gyártónak. A szűzfelszállásra 1991. október 21-én került sor, a kétezer órás berepülési programot hat géppel teljesítették. A típusengedélyt az európai hatóságoktól 1992 decemberében, a Szövetségi Légügyi Hatóságtól (FAA) 1993 májusában kapta meg.

Az első A340-est, egy 200-as variánst 1993 februárjában adta át az Airbus a Lufthansának, amely másfél hónappal később, március 15-én szolgálatba is állt a New York-i útvonalon. A típussal a Lufthansa a DC10-eseket váltotta az amerikai járatokon. A német légitársaság üzemelteti ma a legtöbbet a típusból: 18 darab 300-as és 24 darab 600-as repül még a Lufthansánál.

Mivel a Boeing időközben kifejlesztette a gazdaságosabban üzemeltethető 777-200ER-t, az Airbusnak is lépnie kellett, ekkor született meg a 600-as verzió, amely hosszabb törzset és erősebb, Rolls Royce Trent hajtóműveket kapott. A 747-8-as megjelenéséig ez volt a leghosszabb törzsű, szolgálatban lévő kereskedelmi géptípus.

A Virgin Atlantic színeiben is repült a jelenleg legidősebb, forgalomban lévő A340-es. A kép illusztráció (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Virgin Atlantic színeiben is repült a jelenleg legidősebb, forgalomban lévő A340-es. A kép illusztráció (Fotó: AIRportal.hu)


A módosítás azonban nem pörgette fel az eladásokat, a Boeing a 777-essel abszolút piaci többséget tudott szerezni. Az Airbusnak nem volt más választása, mint az összes megrendelt A340-es leszállítása után 2011-ben leállítani a programot. A legtöbbet a 300-as verzióból csináltak, összesen 218-at, a legkevesebb a 200-as szériából készült.

A típussal eddig nem történt halálos katasztrófa, a balesetekben több gép ugyan használhatatlanná vált, az utasokat sikerült kimenekíteni.

A 300-419 székes szélestörzsű Airbusból összesen 377 darab készült, ebből interneten lévő adatbázisok szerint 41-et már megsemmisítettek, vagy leírtak, 109-et pedig tárolnak. A legidősebb, még forgalomban lévő A340-est az iráni Iran Aseman Airlines üzemelteti EP-APA lajstrommal. A gép 1997-ig az Airbusnál fejlesztési platformként, úgynevezett testbedként szolgált, majd a Virgin Atlantichez került. Az irániaknál 2012 januárja óta repül a 24 éves gép.