Megállt Kínában a légitársaságok kapacitáscsökkentése, de még idő kell ahhoz, hogy elkezdődhessen a fellendülés.

A CAPA légiközlekedési tudásközpont elemzése szerint a kínai belföldi járatok esetében 71 százalékos, a nemzetközi járatoknál 81 százalékos kapacitáscsökkenés volt, és úgy tűnik, hogy kisebb emelkedés kezdődött el, májusra már újabb járatokat időzítettek be. Februárban még csak 4 millió, a következő hetekben viszont már 10 millió széket kínálnak majd belföldön, a most alig 1 milliós nemzetközi kapacitás pedig pár héten belül 2 millióra emelkedik.

Az elemzés szerint viszont a felkínált helyek növelésével együtt az utasforgalom még nem kezdett el növekedni.

Példaként: a China Southern februárra 47 százalékos töltöttséget, és 1,7 millió utast jelentett, utóbbi adat 86 százalékkal rosszabb, mint egy évvel korábban, és márciusra sem várható sokkal jobb statisztika.

Forrás: Airbus

A kiutazó forgalom növekedésére még semmilyen jel nem mutat, és júniusig nem is számolnak ezzel, bár a CAPA hozzátette, hogy a kínaiak hagyományosan későn foglalnak, így akár egy relatív gyors felfutás is elképzelhető.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Jelenleg az előzetes foglalások száma 90 százalékkal marad el az egy évvel korábbihoz képest.

A repülés iránti igény egyik bázisa a rendezvények és találkozók köre, de márciusban eddig ebben a szegmensben is jelentős volt a visszaesés, és ennek üteme sem lassul.

A Kínába való beutazás jelenleg a korábbi szintnek csak az 5-8 százaléka, bár e téren viszonylag hamar, már február második hetében elérték a mélypontot.

Fotó: AIRportal.hu

Ezeket összegezve a CAPA szerint egyelőre korai lenne kijelenteni, hogy a kínai piac stabilizálódott, de vannak pozitív jelek. A belföldi piacon megállt a csökkenés, de több hétbe kerül még, mire kiderül, hogy az utazás iránti igény is elkezd-e növekedni.

Mindez Európa szempontjából azért is fontos lehet, mert itt még a csökkenés időszakában vagyunk, a piac stabilizálódása pedig még várat magára. Ezt tükrözi az Eurocontrol friss statisztikája is: idén március 19-én a tavalyi ugyanezen naphoz képest 56 százalékkal volt kevesebb járat Európa légterében.