A Stanford Egyetem által létrehozott interaktív térkép segítségével megtudhatjuk, mennyi időbe és pénzbe került eljutni a Római Birodalom egyik pontjáról a másikra. Londonból Rómába az út akkor 30-35 napba telt, de váltott lovakkal akár 9 nap alatt is meg lehetett tenni a távot megállás nélkül. 

A fapados légitársaságok, nagy sebességű vonatok és autópályák gyorssá és viszonylag olcsóvá tették az utazást Európában. De vajon mennyi időbe telt az ókorban, amikor az utazási eszközöknél a lehetőség mondjuk lovakra, szekerekre vagy hajókra korlátozódott?

A Stanford Egyetem kutatói Orbis néven létrehozták a Római Birodalom interaktív utazási térképét. A modell a római kori városok, utak, folyami és tengeri útvonalak hatalmas hálózatának egyszerűsített változatán alapul, nagyjából tükrözve az akkori körülményeket. 

A mai London elődjéből Rómába gyalog 30 nap alatt lehetett eljutni, váltott lovakkal csak 9 nap volt az út (forrás: ORBIS)

A 632 települést, 10 millió négyzetkilométeres területet, 85 ezer kilométer földi, 28 ezer kilométer folyami és 193 ezer kilométer tengeri utat lefedő interaktív térkép hasonlóan működik, mint a mai navigációs alkalmazások.

A modell tizennégy különböző közlekedési módot tesz lehetővé, amelyek közül a talán legérdekesebbek az ökörszekér, a teljesen megpakolt öszvéres kocsi, a gyors katonai menet és a tevekaraván. Kereséskor azt is ki lehet választani, hogy mely évszakban vagy hónapban tervezzük az utazást, illetve mi a fontosabb számunkra: a gyorsaság, az olcsóság vagy az út rövidsége.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A Google Maps-hez hasonlóan itt is különféle utazási opciók közül választhatunk (forrás: ORBIS)

Az „ókori navigáció” ezek alapján kilenc különböző sebességű útvonalat tud összerakni, költség tekintetében pedig három variációt sorol fel.

Az útvonal összeállításakor az időjárási viszonyokat is figyelembe veszi a modell.

Az út költségét természetesen nem mai pénznemben számolja ki a rendszer, hanem a Római Birodalomban használt denariusban. 

Nézzük a Londinium (ma: London) – Róma útvonalat, amelyet napjainkban leggyorsabban két és fél óra alatt lehet megtenni repülővel.

Az Orbis szerint gyalogosan januárban ez minimum 35 nap, de egy meleg júliusi napon csak 30 napba telt időszámításunk szerint 200-ban, ám ebben az alvási idő nincs benne (tehát az utazás valójában még hosszabb időt vett igénybe a pihenőidőkkel ‘bruttósítva’). A leggyorsabb pedig 9 nap, váltott lovakkal.

Az interaktív térképet böngészve tudatosulhat bennünk az, hogy milyen hatalmas változást hoztak az emberiségnek a modern közlekedési eszközök, különösképpen a légiközlekedés, mert az utazási idő rövidülése mellett ma sokkal kevésbé megterhelő egy ilyen utazás, még akkor is, ha sokat bosszankodunk a késések, a repterek zsúfoltsága, vagy a szigorú biztonsági ellenőrzések miatt.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!