Ünnepélyes keretek közt is megnyitotta Barcelona és Budapest között közlekedő járatát a spanyol Vueling légitársaság, amely Airbus A320-as típusaival a nyári szezon heteinek három napján kínál közvetlen összeköttetést a katalán és a magyar főváros repülőterei között.

Kapcsolódó cikk, előzmény Visszatér Budapestre a Vueling

Javier Suarez, a Vueling járatfejlesztési igazgatója és Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a mai sajtótájékoztatón a SkyCourt konferencia termében. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Javier Suarez, a Vueling járatfejlesztési igazgatója és Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a mai sajtótájékoztatón a SkyCourt konferencia termében.
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)

Egy olyan légitársaságot köszönthetett a mai napon a Budapest Airport, amelyről a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető vállalat azt is elmondhatja, annak bizony egykori konkurensével is volt már viszonya. A spanyol Clickair, amelyet a 2004 óta működő Vueling 2008-ban olvasztott magába ugyancsak üzemeltetett járatokat a ferihegyi repülőtérre, s ami azt illeti a Vueling is visszatérő vendégnek számít, gépei korántsem először fordulnak meg a magyar fővárosban.

A flottáját az Airbus A320-as gépcsaládra építő légitársaság jelenleg összesen 89 darab repülőgéppel rendelkezik, ebből négy Airbus A319-es, a többi mind a nagyobb utasbefogadó képességű A320-as, amelyekből már többet is az új sharklet szárnyvég-technológiával üzemeltetnek a nagyobb fokú hatékonyság érdekében. S ha már sharklet, akkor ajánlott megemlíteni, Spanyolországban a Vueling volt az első légitársaság, amely ezzel a mintegy 4%-os üzemanyag takarékosságra képes kiegészítővel állított szolgálatba gépet, tavaly márciusban.

A Budapest Airport járatköszöntő ünnepi tortájának felszelése. Jobb oldalt a spanyol nagykövet, Enrique Pastor de Gana. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Budapest Airport járatköszöntő ünnepi tortájának felszelése. Jobb oldalt a spanyol nagykövet, Enrique Pastor de Gana.
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)

A jövőre nézve további 62 darab A320-as áll fix rendelés alatt, amelyeket az International Airlines Group (IAG) kötött le a Vueling számára. A társaság 2013-ban csatlakozott a spanyol nemzeti légitársaságot, vagyis az Iberiát és a British Airwayst is iránytó csoporthoz. A tavaly augusztusban aláírt szerződés szerint ebből a hatvankét gépből harminc ráadásul már az újabb generációs A320neo lesz, sőt a Vueling egyes útvonalainak nagyobb kapacitása érdekében a leghosszabb törzsű kivitelt, az A321-est is flottájába készül venni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Javier Suarez, a Vueling járatfejlesztési igazgatója mai, a SkyCourt terminál konferenciatermében tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a 180 üléses A320-asokkal szemben az A321-esek akár 220 utast vehetnek majd fedélzetükre. Az „akár” bizonyára annak szólt, hogy a legújabb A321neo-k esetében az Airbus azon dolgozik, hogy plusz 16 ülőhely-opcióval vezesse forgalomba a típust, ami igazán csábító lehet a légitársaságoknak, kiváltképp a diszkont üzemet folytatóknak, és ha igaz, ennek a nagyobb kapacitású A321 verziónak iparági források szerint éppen az IAG volt az egyik legfőbb szószólója, amikor az Airbus-szal kezdett gépvásárlási tárgyalásokba.

A járat vízsugaras köszöntése - ennyit lehetett belőle látni, ezután a szél teljesen szétfújta a diadalívet. A kamerák lencséit, objektíveket sem kímélve. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A járat vízsugaras köszöntése – ennyit lehetett belőle látni, ezután a szél teljesen szétfújta a diadalívet. A kamerák lencséit, objektíveket sem kímélve. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


A második legnagyobb

A Vueling az idők folyamán Spanyolország második legnagyobb légitársaságává nőtte ki magát, az IAG keretein belül pedig egyre szorosabb kapcsolata van nemcsak az Iberiával, hanem a British Airways-zel is, amellyel épp a múlt héten kötöttek egy alapos, főleg az olaszországi hálózatra koncentráló code-share egyezményt, kölcsönösen kihasználandó a Vueling legújabb, római Fiumicino bázisának előnyeit.

A Vuelingről tudni érdemes, tíz évvel ezelőtt mindössze két A320-assal indult és négy útvonalat kínált. Napjainkban pedig már csaknem 90 repülőgépe és mintegy 130 célpontot átölelő, Európán kívül a Közel-Keletet és Afrikát is felvonultató útvonalhálózata van, és fennállása óta már 75 milliós utasforgalommal büszkélkedhet.

Suarez tájékoztatása alapján az elmúlt évben 17 millió utast szállítottak, az ideiben már húszat szeretnének, s talán a legfontosabb, 130 millió eurós volt a nyereségük. Egyértelműen egy figyelemre méltóan sikeres, feltörekvő légitársaságról van tehát szó.

Az ünnepi torta átadása a gép parancsnokának. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az ünnepi torta átadása a gép parancsnokának. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


Budapestről Barcelona: kapu Spanyolországra

Első ránézésre, ha értetlenséget nem is, de mindenképp kérdéseket vet fel, hogy miért éri meg a Vuelingnek egy barcelonai járatnyitás Budapestre, amikor már két légitársaság is repül a vonalon. A Wizz Air és a Ryanair is versenyez az utasokért, és akkor idén a Vueling is színre lépett.

Működési modelljében a Vuelinget is low-cost légitársaságként tartják számon, de a mai sajtótájékoztatón Javier Suarez igyekezett rávilágítani, ők nem teljesen azok. Diszkont modellhez hasonlóan működnek, de hagyományos légitársaságoknál megszokott szolgáltatásokkal is rendelkeznek. Ilyen például a két-osztályú fedélzet, rajta az üzleti utazók igényeinek szánt Excellence zónával, amely kényelmesebb, középen egy hely kimarad elvű 2-2-es elrendezésű üléseket, jegyárban foglalt fedélzeti ellátást, és olyan járulékos, a reptereken igénybe vehető szolgáltatásokat is tartalmaz, mint az üzleti várók igénybe vételének, vagy az esetleges jegymódosításnak a szabad lehetősége.

Jost Lammers a Vueling-járat személyzetével beszélget. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Jost Lammers a Vueling-járat személyzetével beszélget. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


A másik fontos dolog, amit a Spanyol Turisztikai Hivatal Bécsből érkezett, Magyarországért is felelős vezetője, Javier Rodriguez Mañas mellett Spanyolország magyarországi nagykövetének, Enrique Pastor de Gana jelenlétével is igyekezett hangsúlyozni a Vueling, hogy nemcsak önmagában egy direkt járatot szeretnének ajánlani a magyar utazóknak, hanem Barcelonán keresztül kaput is Délnyugat-Európára.

„Nagyon örülünk, hogy ismét Budapesten köszönthetjük a Vuelinget. Az új barcelonai járatra egészen biztosan nagy lesz az igény, hiszen ezen az útvonalon idén közel 20%-kal nő az utazók száma.” – jelentette be Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. Hozzátette: „Barcelona remek úti cél a mediterrán éghajlat, a pezsgő városok szerelmeseinek, hiszen Katalónia központja minden tekintetben világhírű kulturális és gasztronómiai élményeket kínál az oda látogatók számára.

A menetrendet illetően a Vueling budapesti jelenléte egyelőre szezonális. A légitársaság előreláthatólag szeptemberig marad, addig szerdánként, péntekenként és vasárnaponként közlekednek, de ha a járat jól teljesít, lehetséges lesznek tovább is. Az optimizmust alátámasztja az is, hogy Javier Suarez tájékoztatójában, amikor az Airbus A321-esről beszélt, reményét fejezte ki, hogy akár budapesti járatukra is szükség lehet majd a leendő nagyobbik gépükre. A járatok földi kiszolgálását a ferihegyi reptéren egyébként a Menzies Aviation Kft. végzi.

A mai járat személyzete, hölgy kapitánnyal. A kép szélein, bal oldalt a spanyol nagykövet, jobb oldalt a turisztikai hivatal vezetője. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A mai járat személyzete, hölgy kapitánnyal. A kép szélein, bal oldalt a spanyol nagykövet, jobb oldalt a turisztikai hivatal vezetője. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


Egy majdnem hálózati spanyol

Spanyolországba közvetlen járattal a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről a Malév 2012 év eleji megszűnése óta eddig kizárólag és egyértelműen low-cost üzemű légitársasággal lehetett csak eljutni.

Ezen tulajdonképp a Vueling sem változtat, csak akkor beszélhetnénk konkrét fordulatról, ha az Iberia, vagy egy új magyar nemzeti légitársaság kapcsolódna be a spanyol és magyar országok közötti légiközlekedésbe, de tény, a jelenlegi kínálatban, a közbeszédben csúnyán csak fapadosnak titulált szegmensben ők a felsőbb színvonalat képviselik és átszállási lehetőségeket, törzsutas-programot, igény szerint business osztályt is kínálva már-már úgy érezheti a Spanyolország felé kényelmesen és kellemesen repülni kívánó, az elmúlt két évben, a Malév kiesése óta elanyátlanodott utas, végre egy hagyományos jellegű légitársasággal van dolga.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!