A kanadai Bombardier repülőgépgyár büszkén jelentette be, hogy a CSeries program fejlesztésében minden az előzetes tervek szerint halad, mivel július 18-án sikeresen beüzemelték az új típus leendő hajtóműveit – írja cikkében a Flightglobal hírportál.

A jó hírhez hozzátartozik az is, hogy a Bombardier már többször volt kénytelen csúszást bejelenteni a repülőgép fejlesztése során. Először hat hónapos késésről számoltak be a cég emberei, július elején pedig a gép szoftverein való fejlesztési munkálatok miatt volt kénytelen újabb 4 hetes késést elkönyvelni a gyártó.

A Pratt&Whittney PurePower PW1500G erőforrásainak első beindítását mindössze két nappal előzte meg a Honeywell 131-9 segédhajtómű beüzemelése, melyből látszik, hogy a repülőgépgyár szakemberi komolyan dolgoznak azon, hogy a program során felhalmozódott hátrányt valamelyest ledolgozzák, és a CSeries minél hamarabb a levegőbe emelkedhessen.

Következő lépésként az első repülőképes példány (FTV1) elektromos, és mechanikus rendszereit vizsgáljuk a földön, mialatt a hajtóművek teljesítményét fokozatosan növeljük. – nyilatkozta Rob Dewar, a Bombardier vezérigazgató-helyettese, aki a CSeries program vezetője is egyben.

A múlt hónapban elvégzett különféle tesztek után a segédhajtómű (APU), és a hajtóművek sikeres első beindítása is nagyban hozzásegíti a típus fejlesztését ahhoz, hogy a prototípus akár már pár héten belül felszállhasson, és megkezdhesse a tesztrepüléseket. Ezeket a levegőbe emelkedéseket viszont még olyan földi tesztek előzik meg, mint például a gyors, és lassú sebességű gurulópróbák, vagy a megszakított felszállás szimulálása.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A gyárbéli munkálatokkal párhuzamosan a papírmunkára is oda kell figyelniük a Bombardier szakembereinek, hiszen még mindig a Kanadai Közlekedési Hatóság jóváhagyására várnak ahhoz, hogy további méréseket végezhessenek a prototípuson. A repülőgépgyár szerint a szükséges tanúsítványokat már június középen meg kellett volna kapniuk a hivataltól.

Üzembeállításakor a CSeries sorozat egyedülálló lesz az egyfolyosós gépek kategóriájában, hiszen az egész szárnyszerkezet kompozit anyagokból készül, valamint a géptörzs egyes elemei is alumínium és lítium ötvözetből épülnek, továbbá ez a típus lesz az első 3 tengelyes fly-by-wire vezérléssel ellátott repülőgépe a Bombardier gyárnak.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!