Erőteljesen bővült a két cseh légitársaság utasforgalma  az első fél évben, az európai légi közlekedés 8,8 százalékos utasszám-növekedését jelentősen meghaladva kétszámjegyű növekedést értek el – írta az MTI.

A magánkézben lévő Travel Service légitársaság utasainak száma éves szinten az idei január-júniusi időszakban 32,6 százalékkal 1,716 millióra emelkedett. A cseh-koreai állami kézben lévő Ceské Aerolinie (CSA) utasainak száma pedig 22 százalékkal 1,174 millióra nőtt – közölte a Zdopravy.cz közlekedési szakhírportál.

„Utasaink számának növekedése elsősorban a kedvező európai gazdasági helyzetnek köszönhető, mert globálisan is nőtt az érdeklődés a légi közlekedés iránt. A másik tényező, hogy stabilizálódott az orosz piac, így forgalmunk az oroszországi városokkal mintegy 30 százalékkal emelkedett” – közölte Jozef Sincák, a CSA igazgatói tanácsának elnöke pénteken Prágában.

A CSA járatainak száma az első hat hónapban éves szinten nyolc százalékkal emelkedett, a megtett járatok hossza pedig négy százalékkal. A légitársaság gépeinek foglaltsága az első fél évben 81 százalékos volt, ez  11 százalékkal jobb eredmény, mint 2016 hasonló időszakában.

A Travel Service jó eredményéhez nagymértékben hozzájárultak az utazási irodák által lefoglalt charterjáratok. Vladimíra Dufková, a társaság szóvivője szerint hasonlóan magas a megrendelések száma a második fél évre is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Travel Service az Unimex Group befektetési csoport tagja, amelynek tulajdonosa Jirí Simáne és Jaromír Smejkal cseh vállalkozó. A kínai CEFC beruházási csoportnak 40 százalékon felüli részesedése van a légitársaságban.

A CSA részvényeinek 44 százalékát a Korean Air légitársaság tartja kezében, 34 százalék a Travel Service és 20 százalék a Prisko cseh állami vállalat tulajdonában.