Az Európai Bizottság engedélyezte, hogy a román állam segítsen a Tarom helyzetén több mint 36 millió euróval, a juttatásnak nincs köze a koronavírus-járványhoz.

Az unió versenyjogi szerveként működő Európai Bizottság (EB) a honlapján publikált közleményben tudatta, hogy vizsgálata szerint nem sért szabályokat a román állam 36,7 millió euró értékű hitelcsomagja, amelyet a Tarom életben tartására dolgozott ki.

Fotó: AIRportal.hu

Románia februárban, tehát jóval a járvány európai betörése és a légiutazást korlátozó intézkedések meghozatala előtt jelezte, hogy állami támogatást kíván adni a Taromnak.

Az állam által garantál hitelt a légitársaság likviditási helyzetének javítására használják fel, az unió erre fél éves időszakot biztosított, és szigorúan ellenőrizni kell a források felhasználását.

A légitársaságnak vissza kell fizetnie 6 hónap után ezt a kölcsönt, emellett tervet kell kidolgoznia likvid helyzetének javítására, vagy át kell alakulnia úgy, hogy hosszútávon is képes legyen piaci alapokon működni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezeket a terveket a bizottsággal is jóvá kell hagyatni. Az EB megállapítása szerint a Tarom támogatása biztosítja, hogy a csak az állami cég által repült (főként regionális, államilag támogatott, közszolgáltatási szerződés révén üzemeltetett – a szerk.) útvonalakon továbbra is megmaradjon a szolgáltatás, ugyanakkor a beavatkozás csak rövid ideig és kis mértékben torzítja a versenyhelyzetet.

A bizottság szerint amellett, hogy likvid tartaléka nincs a légitársaságnak, az öregedő flotta miatt üzemelési költségei egyre magasabbak, az üzemelés fenntartása mellett a számláit nem tudná kifizetni.