A Kereskedelmi Világszervezettől (WTO) kér segítséget Brazília a Bombardier-val folytatott harcához, azt szeretnék elérni, hogy az ENSZ szerve nyisson vitafórumot arról, hogy a Kanada által a gyártónak biztosított támogatás jogellenes-e.
A brazilok nem véletlenül emelik fel szavukat a vélt, vagy valós támogatás miatt, ugyanis náluk működik a Bombardier C Series legnagyobb konkurensének gyártója, az Embraer. A dél-amerikaiak úgy számolják, hogy kanada összesen 3 milliárd dollárral támogatta a C Series típus kifejlesztését szövetségi, regionális és helyi támogatásokon keresztül.
A brazil kormány kanadai lapok által idézett közleményében azt írta, a kanadai kormány támogatása rendkívül nagy károkat okozott a brazil légiiparnak, és sok programot kénytelenek voltak törölni, amelyek állami támogatásban is részesülnek, mert a WTO nem engedélyezte azokat.
A két fél tárgyalásokat is folytatott az ügyben, de azok nem vezettek megoldáshoz, ezért szeretnék a WTO közbenjárását. Az ügy a szeptember 29-i ülésen kerül szóba.
Az ügy még februárban kezdődött, amikor a brazil kormány azzal gyanúsította meg Kanadát, hogy torzítja a légiipari versenyt a Bombardiernek nyújtott támogatásokkal. A háttérben azonban ennél mélyebben húzódnak meg az ellentétek: az Embraer és a Bombardier régóta nem csak versenytársai, de ellenlábasai is egymásnak.
A Bombardier tavaly 1 milliárd dollárral támogatta különböző csatornákon keresztül a Bombardier C Series programját, a régió legnagyobb nyugdíjalapja pedig 1,5 milliárd dollárt adott a társaság vasúti üzletágának. Az Embraer számára az is nagy érvágás volt, hogy a Delta nem tőlük, hanem a Bombardier-től vett 75 darab regionális gépet.
Nem a brazil kormány az egyetlen, akik nekiestek a kanadaiaknak, a Boeing azzal vádolta meg őket, hogy dömpingáron kínálják termékeiket az Egyesült Államokban. Ez álláspontjuk szerint fenyegetést jelent a Boeingre és beszállítói körére nézve, emellett azt állítják, hogy a dömpingárakat a kanadai állami szubvenció teszi lehetővé a Bombardier számára.