Az EAT Leipzig Airbus A300F gépének farokrésze Lipcsében átstartolás közben, a légitársaság egy másik példányáé pedig pár nappal korábban Varsóban, leszállás közben súrolta a futópályát.

A D-AZMO lajstromjelű Airbus A300-600F repülőgép Tel Avivból tartott Lipcsébe február 9-én. A pilóták a 26L jelű futópályára történő leszállás közben, már nagyon alacsony magasságon az átstartolás mellett döntöttek.

A repülőgép farokrésze a művelet során súrolta a futópálya felületét.

Az A300-as ezt követően biztonságosan elemelkedett, majd mintegy 20 perc múlva egy újabb megközelítés után biztonságosan leszállt – az AVHerald bejegyzése szerint.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Személyi sérülés nem történt, de a repülőgépben jelentős kár keletkezett. Az illetékes német testület (BFU) az eseményt balesetnek minősítette, és vizsgálatot indított.

A légitársaság egy másik A300-as repülőgépe két nappal korábban, a lengyel főváros repterén szenvedett hasonló balesetet. A D-AEAN lajstromjelű példány Lipcséből érkezett február 7-én, a Chopin reptér 29-es jelű futópályájára erős oldalszélben végrehajtott leszálláskor a repülőgép farokrésze súrolta a futópályát.

Az A300-as ezt követően biztonságosan le tudott fékezni, majd a számára kijelölt állóhelyre gurult. Személyi sérülés itt sem történt.

A lengyel balesetvizsgáló testület jelentése szerint a repülőgépben csak kisebb kár keletkezett, de az eseményt kivizsgálják.