Egy gyakorlórepülés közben kigyulladt, majd lezuhant a még tesztelés alatt álló Iljusin Il-112V turbólégcsavaros katonai szállítógép prototípusa Oroszországban.

A baleset a Moszkva melletti Kubinka légibázis közelében történt, a hírt az Egyesített Repülőgépipari Konzorcium (OAK/UAC) is megerősítette. Hozzátették: a katasztrófa egy kiképzőrepülés során történt, amikor a repülőgép már leszálláshoz készülődött.

A balesetet megelőzően a személyzet jelentette, hogy a repülőgép jobb oldali hajtóműve kigyulladt.

A pilóták igyekeztek a lakott területektől távolabb kormányozni a repülőgépet, mielőtt a kis magasságon repülő Il-112V irányíthatatlanná vált, és egy erdős területre zuhant, mintegy másfél kilométerre a repülőtértől.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az aviation-safety.net adatlapja szerint a repülőgép fedélzetén három fős személyzet tartózkodott, egyikük sem élte túl a balesetet. Az MTI a TASZSZ hírügynökség információira hivatkozva azt írta, hogy a gép parancsnoka Nyikolaj Kuimov, az Iljusin vezető pilótája, első osztályú berepülő pilóta, Oroszország Hőse volt. A földön a baleset sérülést és anyagi kárt nem okozott.

Az Orosz Egyesített Repülőgépipari Konzorcium közölte, hogy a történtek kivizsgálására szakértői bizottság alakul, Oleg Bocsarov ipari és kereskedelmi miniszterhelyettes irányításával.

Az Il-112V 2019. március végén emelkedett először a levegőbe, de különböző problémák miatt a berepülési program megszakadt. A prototípus pontosan két évvel az első felszállást követően, idén március 30-án folytatta berepülési programját, eddig három példány készült, azt egyelőre nem tudni, hogy melyik járt szerencsétlenül.

Az An-26-osok és An-24-esek leváltására szánt, 2004 óta fejlesztett Iljusin Il-112V katonai teherszállító repülőgéptípusról bővebben korábbi cikkeinkben írtunk.