Címlap Címkék Oroszország

Címke: Oroszország

Sok Superjet és néhány A220-as kelt el a moszkvai légi szalonon

A rendezvényen elkelt összesen 58 Szuhoj Superjet 100-as, az európai gyártónak pedig sikerült megtalálnia az első oroszországi üzemeltetőt a kanadai tervezésű A220-as típusra.

Az Airbus A321XLR-rel is versenyezne az Irkut MSz-21

Bár még az alapváltozat sem kapta meg a hatóságok engedélyét, az Irkut már további MSz-21-es variánsokon gondolkodik, és a nagy hatótávú keskenytörzsűek piacán vezető Airbus A321XLR-nek is szeretne versenytársat állítani.

Megtalálták a balesetet szenvedett An-26-ost Kamcsatka partjainál

Huszonnyolc emberrel a fedélzetén eltűnt egy Antonov An-26-os az oroszországi Kamcsatka-félszigeten fekvő Palana repülőterének megközelítésekor, a baleset helyszínét később megtalálták, a repülőgép egy magas partfal sziklájának ütközött.

Vízummal és PCR-teszttel ismét repülhetnek a magyarok Oroszországba

A magyar állampolgárok és lakhellyel rendelkezők érvényes vízummal, valamint három napnál nem régebbi negatív PCR-teszttel ismét repülhetnek majd Oroszországba.

Helyreállt a légi utasszállítás Németország és Oroszország között

Alig egy napi megszakítás után ismét üzemelnek a menetrend szerint közlekedő légi utasszállító járatok Németország és Oroszország között.

Akár négy tonnányi vizet is felemelhet a Ka-32 helikopter új változata

Továbbfejleszti a főként tűzoltásra és teheremelésre használt típust a Russian Helicopters, a modernizált változat új pilótafülkét, erősebb hajtóműveket és új oltórendszert is kap.

Törölték a modernizált Il-96-os projektjét

Csak a két, már félig elkészült Iljusin Il-96-400M-et építi meg az Orosz Egyesített Repülőgépipari Konzorcium, nem kerül sorozatgyártásba az új, többmilliárd rubelből kifejlesztett típusváltozat.

Moszkva korlátozta a repülést a Krím és a Fekete-tenger egy része fölött

Korlátozta a repülést Oroszország a Krím és a Fekete-tenger egy része fölött - derült ki a nemzetközi légügyi értesítési rendszeren (NOTAM) megjelent értesítésből.
video

Vastag jégréteggel is stabilan repül az MSz-21-300

Átment az extrém hideg körülmények között végzett teszten az Irkut MSz-21-300, jelentős mennyiségű jéggel a szárnyain is biztonságosan képes repülni.

Újra a levegőben az Iljusin Il-112V

Folytatja berepülési programját az Iljusin Il-112V turbólégcsavaros katonai szállítógép prototípusa.

Kitilthatják az EU területéről a Szuhoj Superjet bizonyos példányait

Az európai uniós hatóság, az EASA kilátásba helyezte, hogy kitilt egyes Szuhoj Superjeteket, mert nem ért egyet azzal, hogy az orosz hatóság elrendelte a vészkijáratok nyitását segítő tápellátási rendszer kiiktatását.

Az Egyesült Arab Emirségek is beszáll az orosz szuperszonikus utasszállító fejlesztésébe

Az Egyesült Arab Emirségek állami befektetési alapja segíthet megvalósítani az új orosz szuperszonikus utasszállítót, vegyesvállalat jöhet létre államközi együttműködéssel.

Indiában is gyárthatnak majd orosz utasszállítókat

Ha elég nagy igény mutatkozik rájuk a helyi piacon, az Iljusin Il-114-300-ast és az Irkut MSz-21-est összeszerelhetik Indiában is.

Újraindulhat az An-74 gyártása

Az ukrán kormányzat bejelentése szerint az ország hadserege számára úraindulhat az Antonov An-74 közepes teherszállító gyártása, de ehhez külföldi segítségre lehet szükség.

Idén megduplázza flottája méretét az orosz Red Wings

Főleg a kormányzati utasításra megrendelt Szuhoj Superjeteket vesz át a légitársaság, de öt Airbus A320-as és három korosabb Boeing 777-es is érkezik.

Újabb amerikai szankciók nehezítik a kínai és orosz repülőgépgyártást

Az USA kereskedelmi minisztériuma katonai végfelhasználónak minősített 103 orosz és kínai vállalatot, köztük több repülőgépgyártót, amelyeknek csak külön engedéllyel értékesíthetnek bármit az amerikai vállalatok.

Végrehajtotta szűzrepülését a modernizált Il-114-es

Végrehajtotta szűzrepülését az Il-114-300-as turbólégcsavaros orosz utasszállító típus a Moszkvához közeli zsukovszkiji repülőtérről.

Ezer darab CR929-es szélestörzsű utasszállítót gyártana 2045-ig Kína

Az együttműködési problémák és az orosz finanszírozás visszafogása ellenére a kínai vezető mérnök szerint minden az ütemterv szerint halad a CRAIC CR929-et illetően.

Kilépett a Nyitott Égbolt egyezményből az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok formálisan is kilépett a katonai Nyitott Égbolt egyezményből, Oroszország garanciákat akar a szerződésben maradó országoktól, hogy továbbra is biztosítják az objektumok feletti átrepülést, és hogy orosz területekről készült légi felvételeket nem adnak át Washingtonnak.

Olasz cégen keresztül hozza Európába helikopterét az orosz VR-Technologies

A Russian Helicopters Holding leányvállalata, a VRT500-as könnyű helikoptert fejlesztő VR-Technologies megvette az olasz Vertex Aero céget, hogy uniós jogosultságokhoz jusson.

Nyugdíjazták Oroszország utolsó polgári Tu-154-esét

Október 28-án teljesítette utolsó kereskedelmi járatát Oroszország utolsó polgári Tupoljev Tu-154-ese, az Alrosa légitársaságnál.

Csempészés miatt letartóztatták Amerikában az Aeroflot több alkalmazottját

Volt és jelenlegi Aeroflot-dolgozókat tartóztatott le az FBI, mert a gyanú szerint több tízmillió dollár értékben csempésztek lopott elektronikai termékeket Oroszországba.

Több ezer tenyészdisznót szállítanak Jumbókkal az orosz Távol-Keletre

Az Air Bridge Cargo orosz áruszállító légitársaság Boeing 747-esei összesen 17 repüléssel alkalmanként mintegy 700-700 különleges tenyészdisznót fuvaroznak jövő tavaszig.

Új orosz hajtóművet fejlesztenek a modernizált Superjethez

Folytatja az Orosz Egyesített Repülőgépipari Konzorcium (UAC) a Szuhoj Superjet új változatának százmilliárd rubelnél is többe kerülő fejlesztését, új hajtóművet is kap a típus.

18 millió dollárból kezdik az orosz szuperszonikus utasszállító fejlesztését

A legfőbb cél most a technológiademonstrátor megépítése, mert az utasszállító teljes fejlesztési költségét a projektet koordináló Rosztech egyelőre megbecsülni sem meri.

Légiközlekedési állások, képzések

Rakodási supervisor

Airport Service Budapest Zrt.

Adóbevallási specialista

Budapest Airport Zrt.

Repülőgép-belsős alkatrészjavító

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Repülőgép szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Repülőgép szerelő

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Fedélzeti karbantartó supervisor

Airport Service Budapest Zrt.

Commercial Traffic Analyst

Budapest Airport Zrt.

Key Account Manager

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés