Hetvenhét, korábban az Air Berlinnél repülő gépet integrált flottájába kilenc hónap alatt a Lufthansa-csoport diszkont légitársasága, az Eurowings, ezzel háromezer új munkahelyet teremtett.

Az Air Berlin csődje előtt az interneten terjedő mém.

Az utolsó, D-ABDT lajstromjelet viselő, 174 férőhelyesre átszékezett Airbus A320-ast augusztus 27-én veszi át az Eurowings a Magnetar lízingcégtől, amivel lezárja az egykori Air Berlin-flotta integrációját.

A légitársaság a sugárhajtású Airbus A320-asok és A319-esek mellett a turbó-légcsavaros de Havilland Canada DHC-8-402Q Dash 8 típusú regionális gépeket is átvette, ezekkel többek között Budapestre is teljesítenek járatokat.

A német Lufthansa-csoport low-cost leányvállalata a berlini cég tavaly októberi csődje után a gépek döntő részét bérbe vette a tulajdonosoktól, és az üzemeltettet útvonalak egy részén is elindította saját járatait.

Az integrációs folyamat rekord idő alatt zajlott le, hasonlóra nem volt precedens az európai légiközlekedés történetében – mondta el Thorsten Dirks, az Eurowings vezérigazgatója.

Hirdetés

Hozzátette, az Air Berlin negyven éve volt a piacon, de csődje után alig negyven héttel az Eurowings nagyrészt a helyébe tudott lépni, amivel megmentette a német légiközelekedést egy lehetséges összeomlástól – írja az Aviation24.be.

Az egykori Air Berlin-Etihad hibrid festést viselő D-ABDU lajstromjelű A320 is a Eurowingsnél folytatja pályafutását. (Fotó: AIRportal.hu)

A cégvezér emellett elárulta, kilenc hónap alatt tíz tonna festéket használtak el a gépek átfestésére, a Német Szövetségi Légügyi Hivatalban tizenöt tonna iratot néztek át, a műszaki személyzet pedig tizenkétezer munkaórát dolgozott a hetvenhét repülőgépen, hogy azok forgalomba állhassanak a légitársaságnál.

A flotta növekedése mellett az alkalmazottak száma is háromezerrel nőtt a cégnél, nagy részük korábbi, a csőd miatt egy időre munka nélkül maradt Air Berlin dolgozó.

Na de hova lettek az Air Berlin repülőgépei?

 

MTI Fotó: Ujvári Sándor

Az Air Berlin és osztrák leányvállalata, a Niki flottájában összesen 144 repülőgép teljesített szolgálatot a cég csődjekor.

 

A flotta mintegy fele, 84 repülőgép a Lufthansa-csoporthoz került, 18 Airbus szolgál a low-cost easyJetnél, az Air Berlin már a csőd előtt kivonásra ítélt 737-800-asainak egy része a Tuifly-nál repül.

 

Az Air Berlin három A320-asa került az indiai fapados Indigóhoz, egy-egy példány repül az orszosz Ural Airlines, az Air Canada Rouge és a kambodzsai JC International Airlines flottájában is.

 

Mint ismert az Air Belin két Airbus A319-es landolt a Magyar Honvédség flottájában, ahol csapatszállító repülőgépként folytatják pályafutásukat.

 

Az Air Berlin 17 darab szélestörzsű Airbus A330-200-ast is üzemeltetett a cég csődje előtt, ezekből jelenleg egy kivételével mind repül valahol a világon: a Malaysia Airlines, a Virgin Atlantic, a Latam, és az Aigle Azur is üzemeltet példányokat. Egy A330-as pedig még a dél-franciaországi Tarbes-Lourdes reptéren várja sorsát.

A flottával együtt növekszik a forgalom a Eurowingsnél

Az új kapacitásoknak köszönhetően az utasszám is átlagon felül tud növekedni a cégnél, már hat német reptéren, Kölnben, Düsseldorfban, Stuttgartban, Hamburgban, Nürnbergben és Hannoverben is az Eurowings a szállítja a legtöbb utast.

A legjobban teljesítő útvonalakon közel harminc százalékkal több utas választotta a német fapadost, mint tavaly,
Mallorcára pedig kétszer annyian repülnének idén nyáron, mint az előző év azonos időszakában.

A nyári menetrendben eddig összesen tizenkilenc millió utast szállított a német diszkont, ami tizenhét százalékos növekedés tavalyhoz képest.

Hirdetés