Kénytelen költségcsökkentésbe kezdeni az Alaska Airlines, mert a befektetők aggódni kezdtek a Virgin Americát felvásárló társaság jövedelmezősége miatt.

A Flightglobal elemzésében azt írta, a 2016-ban 4 milliárd dollárért a Virgin Americát felvásárló Alaska Airlines abban az időben még nagyon szép pénzügyi eredményeket produkált, adózás előtti profitmarzsa 24 százalékos volt, jóval az amerikai és európai átlag fölött.

De a bevásárlás és annak további költségei rendesen megrengették a seattle-i székhelyű légitársaság büdzséjét, idén az első pénzügyi félévben már „csak” 4 millió dollár adózott nyereséget termeltek. Bár ebben a Virgin America integrálásának vártnál magasabb költségei mellett a magasabb kerozinárak és bérköltség is közre játszott, ez nem nyugtatta le különösebben a befektetőket, akik elkezdtek aggódni a cégért, és ez meglátszott a társaság tőzsdei papírjainak árfolyamán is: 2016-hoz képest 40 százalékot esett az árfolyam.

Fotó: Alaska Airlines

A társaság azonban előállt egy olyan tervvel, amellyel 13-15 százalékra tudják visszatornászni a haszonkulcsot. Ezt egyrészt a költségek csökkentésével, másrészt a bevételek növelésével szeretnék elérni.

A cég vezetői elsősorban a Virgin America integrálásával létrejövő előnyök pénzre fordulásától várják a bevételek jobb alakulását, de a kiadások csökkentésével is kalkulálnak, mivel a teljesen integrált Airbus A320-Boeing 737 flottát hatékonyabban tudják kezelni, mint eddig. Az A320-asokat néhol nagyobb befogadóképességű gépekre cserélik, és felújítják a kabint is, így több utast tudnak majd szállítani. Az összeolvadással éves szinten 235 millió dollár plusz bevétel keletkezhet a tervek szerint.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Emellett a két cég összeolvasztása további mintegy 160 millió dollár üzemelési költség-megtakarítást jelenthet, így az egységköltség éves szinten 2-2,5 százalékkal emelkedhet csak, miközben erre az évre 3,2 százalékos emelkedéssel számolnak.