Közel 70 tonnával kevesebb műanyagot visznek az Iberia járatainak fedélzetére, leginkább csomagolóanyagokat „tiltanak ki”, helyettük papírt használnak majd.

A spanyol légitársaság lapunkhoz eljuttatott közleményében azt írta, a fenntarthatóság kiemelten fontos a légitársaságnak, ezért több stratégiát is kidolgoztak már a műanyagok újrahasznosítására, újrahasználatára, a felhasznált mennyiség csökkentésére.

Legutóbbi kezdeményezésük elsősorban a fedélzetre vitt műanyag mennyiségének csökkentését célozza, összesen 68,5 tonna műanyagtól tudnak így éves szinten megszabadulni. Plasztik helyett papírba csomagolják a jövőben a takarókat és párnákat, ezzel önmagában 34 tonna műanyagot spórolnak meg. A fejhallgatók a turista és business osztályon, valamint a hosszútávú járaton a gyermekeknek szánt csomagok sem lesznek a jövőben becsomagolva, a keverő kanalakat bambuszból készült eszközökre cserélik, a használt ágyneműket, takarókat és párnákat pedig az eddigieknél vékonyabb plasztik csomagba gyűjtik.

Fotó: Iberia

A társaság a madridi repülőtéren található két business lounge-ában is nagy figyelmet fordít a műanyagok elkerülésére: dobozok és műanyag tárolók helyett ömlesztve kapnak nagyon sok árut, amelynek segítségével közel 1 millió műanyag doboztól (éves szinten 23,5 millió tonna) és 200 ezer szintén műanyag tárolótól (évente 6,5 tonna) szabadultak meg.

Emellett amikor csak lehet, az Ibera újból felhasználja a műanyagokat, így a használt ágyneműk összegyűjtésére használt zacskókat is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Iberia már korábban elindított egy programot LIFE+ Zero Cabon Waste program néven, amelynek köszönhetően a gépek fedélzetén keletkező hulladék 80 százalékát újrahasznosítják. A klímaváltozás elleni küzdelem jegyében a spanyolok emellett a flotta cseréjével igyekszik csökkenteni a károsanyag-kibocsátást, és mintegy 600 tonna szén-dioxid nem kerül a levegőbe csak attól, hogy minden újságot és a pilóták számára fontos dokumentumot ma már digitálisan tesznek elérhetővé.