Minden járatát felfüggesztette a Blue Panorama, az olasz légitársaság lapértesülések szerint a legtöbb utasát hazaszállította, a külföldön rekedteket pedig más járatokra foglalta át.
A légitársaság honlapján egyelőre nem tájékoztattak a leállásról, de a járatkereső egyetlen elérhető ajánlatot sem ad.
A Corriere della Sera úgy tudja, fizetésképtelenség áll az ügy hátterében. A járvány miatt jelentősen csökkent az utasforgalom, ezzel együtt a bevételek is, más anyagi segítséget a társaság nem vagy későn kapott, így a hírek szerint már a béreket sem tudja kifizetni.
A lap szakszervezeti forrásokból arról értesült, hogy az olasz polgári légügyi hivatal (ENAC) már megkezdte a légitársaság üzemelési engedélyeinek visszavonását, bár ezt egyelőre a hatóság nem erősítette meg.
Az 1998 szeptemberében alapított, magánkézben lévő Blue Panorama a járvány előtti évben, 2019-ben nagyjából 1,3 millió utast szállított, ez a járvány alatt 270 ezerre csökkent. Az elmúlt években többször is átszervezték a légitársaságot.
Mostani tulajdonosa, a Gruppo Uvet 2017-ben vásárolta be magát a cégbe, majd még a pandémia előtt bejelentették, hogy Luke Air néven folytatják, de a brandváltásból hivatalosan annyi lett, hogy a cég honlapján kicserélték a társaság nevét és két A330-ast az új színekre festettek.
A társaságnál mintegy 600-an dolgoznak, a flottát 10 Boeing 737-es és két Airbus A330-as alkotja.
Az Air Italy és az Alitalia után ez a harmadik olasz légitársaság, amely a közelmúltban beszüntette működését, bár nemzeti légitársaság ITA Airways néven újból létezik.