RUNWAY - Hírfotók, videók, rövidhírek

Hírfotók, rövidhírek: érdekes és szórakoztató fotók-videók a közösségi médiából a repülésről, rövidhírek.

Az USA-ban már a légiutasokkal szemben dívik az „unokázós csalás”

Kis híján 2800 amerikai dollárt csaltak ki egy Los Angeles-i férfi rokonaitól, miközben egy repülőn utazott, emiatt órákon át nem volt elérhető.

Összeütközött az Air Canada két repülőgépe a torontói repülőtéren

Vontatás közben összeütközött az Air Canada két repülőgépe Torontóban. Szerencsére utasok egyik fedélzetén sem voltak, azonban az anyagi kár jelentős.

A futópálya mellett ért földet a Turkish Airlines egyik A330-asa Nigériában

A futópálya szegélyére szállt le a Turkish Airlines 627-es járatát teljesítő repülőgép, amelynek futóműve ugyan megsérült, de a fedélzeten tartózkodóknak nem esett baja.

Rekord a LOT-nál: megvan a 10 millió utas

Néhány nappal az év vége előtt, 2019. december 27-én szállította tízmilliomodik utasát a LOT 2019-ben.

Boeing 737-es szorult egy híd alá Indiában

Itt a bizonyíték, hogy Indiában minden is megtörténhet!
video

Meghitt karácsonyi videóban köszönti utasait a LOT

Remek karácsonyi kisfilmet készített a LOT, amelyben a légitársaság egyik Dreamlinerének fedélzetére varázsolnak ünnepi hangulatot a légiutas-kísérők és pilóták.
video

Átvette első Airbus A220-300-as repülőgépét az Air Canada

Az A220-as költséghatékonyságának és hatótávjának köszönhetően a légitársaság új piacokra tud belépni.

Átvette első Airbus A350-1000-es gépét az Air Caraïbes

A Dubreuil-csoporthoz tartozó légitársaság az A350-1000-es változat első francia üzemeltetője lett, később még két példány csatlakozik a flottájához.

Alternatív karácsonyfát állított Vilnius repülőtere

Karácsonyi hangulatban a vilniusi repülőtér, csak éppen egy kicsit újragondolták a faállítást: a kézipoggyászban nem szállítható eszközökből építettek installációt.
video

Először repült az Air Canada A220-asa

Végrehajtotta szűzrepülését az Air Canada első Airbus A220-as repülőgépe.
video

Elképesztő manővert hajtott végre egy Boeing 727-es Mogadishu repterén

A Boeing 727-es személyzete átstartolás helyett a tengerpart és a tenger felett egy nagyon alacsony magasságon, éles bedöntéssel, nagyon szűk, 360 fokos fordulót hajtott végre.

Visszavette régi logóját a Condor légitársaság

A Thomas Cook csődje után önállóvá vált német légitársaság 16 év után újra a névadó címerállatát, a kondorkeselyűt használja dizájnelemként, a repülőgépein is.
video

Futballsztárokkal készített humoros biztonsági videót a Qatar

Focilázban ég a Qatar Airways: a légitársaság vicces biztonsági videóval rukkolt elő, amelyben több világhírű focista is szerepel.
video

Átvette első Airbus A350-esét a SAS

Átvette első Airbus A350-900 repülőgépét a Scandinavian Airlines az európai gyártó toulouse-i központjában.

Dash 8 kontra vihar: csúnya sérülésekkel, de biztonságosan földet ért

Heves viharba került a Proflight Air Services de Havilland Canada DHC-8-311 Dash 8 típusú repülőgépe Zambiában.
video

Itt biztosan volt némi papírmunka is

Egyelőre tisztázatlan körülmények között két, az állóhelyen várakozó Bombardier CRJ 900-as repülőgép szárnyának is nekiütközött egy üzemanyag-szállító teherautó Dallas–Fort Worth nemzetközi repülőtéren hétfőn. 

Utasrosszullét: Budapesten szállt le a Turkish Isztambul – Düsseldorf járata

Utasrosszullét miatt Budapesten szakította meg útját a Turkish Airlines Isztambulból Düsseldorfba tartó járata hétfőn délelőtt.

Átvette első E195-E2-es repülőgépét a Binter Canarias

Átvette első Embraer E195-E2-es repülőgépét a spanyol Binter Canarias, ezzel első európai üzemeltetője lett az E-Jet E2-es típuscsalád új generációs változata legnagyobb tagjának.
video

Balesetet szenvedett egy Dornier 228-as Kongóban

A repülőgép röviddel a Gomából végrehajtott felszállást követően épületeknek csapódott a repülőtérről délre, Birere település környékén.
video

Ilyen az utas szemszögéből egy durvább hajtóműhiba

A Philippine Airlines Boeing 777-ese bemutatta az utasoknak, milyen az, amikor súlyos hajtóműhiba miatt rázkódások és hangos robbanások után le kell állítani az egységet és vissza kell térni a kiinduló repülőtérre.

Újabb egyedi festésű A380-as az Emiratesnél

Bemutatta az 'UAE in Space' elnevezésű, egyedi festésmintával ellátott Airbus A380-as repülőgépét az Emirates.
video

Frissíti gépeinek festését az Air Baltic?

A korábbi arculathoz képest szembetűnő változás, hogy a függőleges vezérsík zöld festése folytatódik a törzs hátulján, hasonlóan a Lufthansa új, és a Malév egykori festésmintájához.
video

Balesetet szenvedett a Turkish Boeing 737-ese Odessza repülőterén

Balesetet szenvedett a Turkish Airlines TK 467 számú, Isztambul - Odessza járatát teljesítő Boeing 737-800-as a leszállás során csütörtökön este.

Hogyan vesszünk össze az ablakárnyékolón

Íratlan szabályok szerint a kedves utas csak azt az árnyékolót állíthatja, amelyik az ő sorában van. Úgy tűnik, az Instagramon közzétett videó utasa ezt nem tudta és felettébb szórakoztató műbalhét rendezett ebből.

Két különleges festésű repülőgép is forgalomba áll a közeljövőben

Az Etihad Airways Boeing 787-ese a környezetvédelemre hívja fel a figyelmet, az Emirates Airbus A380-asa pedig az Emirátusok sokszínű, multikulturális közösségeit és a toleranciát szimbolizálja.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Onboarding Junior Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Senior Ancillary Products Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Compliance Manager (AOC)

Hungary Airlines

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Fénytechnikai karbantartó

Budapest Airport Zrt.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.

Cat A repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Eszközkezelő

Debrecen International Airport Kft.

Building Efficiency Manager

Budapest Airport Zrt.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Forgalmi CRS kiadó B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Földi kiszolgálási üzemi tiszt

Celebi Ground Handling Hungary Kft.
Hirdetés
Translate »