Bárhogy igyekszem is, nem tudok napirendre térni a MALÉV – remélhetőleg átmeneti – katasztrófája felett. Pár napja gondoltam, töprengést írok a Ryanair-es topic-ba arról: ugyan miért baj, ha NINCS nemzeti légitársaság, más országok is túlélték ezt a helyzetet, ha egyszer egy vállalat – állítólag, már ezt is félve merem leírni – szóval:állítólag veszteséges, miért az állam fizesse a terheket, stb., emelkedjünk túl az amúgy teljesen érthető,nekem se nyugtot hagyó érzelmi szempontokon és lássuk be: a Malév nélkül sem áll le az élet. 400 ezer dolláros tartozás Tel Avivban… már maga az adat is hajmeresztő. Honnan a fenéből gyűlik össze egy ekkora kifizetetlen számla (ha így van és nem írtak el valamit.). Stephen Barlay jut eszembe, aki egy interjúból idéz a „Légikatasztrófák” c. kötetben, a fejlődő afrikai országok repülésbiztonsága kapcsán: „Ha nincs se dió, se mogyoró az éhező millióknak, legalább van egy szép nagy sugárhajtású repülőgépük, amely a nemzeti színekben repül. Ez a hiúságból fogant légitársaságok filozófiája”. Valóban ez lenne a helyzet ? Valóban itt tartanánk ? Ez lett volna a MALÉV és nem történt más, mint „lehullt a lepel” ?

Nem tudom, hozzászólásom egyáltalán megjelent e, de ha nem, talán jobb is, ha pedig igen, sürgősen vissza kell vonnom. Mert akárhogy szeretném is magam túltenni rajta, a MALÉV-ot egyszerűen nem tudom kitörölni emlékeimből, nem tudok derűsen hátradőlni azzal, hogy „sebaj, majd valaki mással megyünk Athénba”. Egyre erősebben érzem: repülnie KELL. Nem egy utódnak, nem egy civil kezdeményezés MANLÉV-ének – amely idegesítően emlékeztetne minden másodpercében az elődjére – , ebben a szerepben nem a Wizzair-nek. A MALÉV-nek kell folytatnia,neki kell hangsúlyosan újjászületnie, egyszerűen azért, mert látható: túl nagy pillért lőttek ki – illetve hagytak kidőlni – az állami épületből. Az összeomlás emberi, gazdasági, politikai hatásai már most tapasztalhatóak, – szerintem még pár nap és kiderül, ez volt a lehető legrosszabb, legdrágább forgatókönyv és bármi más jobb lett volna az életben tartásával, mint a jelenlegi állapot – , azonban úgy vélem, nem is ez a legnagyobb veszély.

Otthonosnak és élhetőnek egyre kevésbé nevezhető hazánk vezetői ismét komoly lépést tettek affelé, hogy a nemzeti önazonosság egyik lényeges ikonjának csődbe kergetésével saját jelentéktelenségünk tudatát méginkább megteremtsék. Tetszik, nem tetszik, szempont vagy sem: a MALÉV léte, MEGLÉTE, eredményessége nemzeti ügy.Talán nemzetibb, mint jópár, újonnan előrángatott régi feudális szimbólum, mert a XXI. század elején épp technológiai jellege, esztétikuma, épp korunkat kifejező mögöttes tartalma révén kínál olyan nemzeti azonosulást, mellyel jelenkori tudatunk is kapcsolódási pontot talál. Lehet hogy furcsa, de léte: összefogó erő, ÜGY, közös találkozási alkalom, senkit nem hagy hidegen. Bármennyi fapad rajzik is a környéken, bármennyire is olcsó a Ryanair, bármennyire szurkolunk is a Wizz-nek, a MALÉV szimbólum-értékével,jó értelemben vett magyar, nemzeti, „tudati cölöp”-érzetével nem tudnak versenyre kelni. Kétségtelen: gazdaságilag ki a fenét érdekel, hogy kötődik e bármihez bármiféle tudat, egy légitársaság repüljön, legyen biztonságos és nyereséges. Teljesen értehtő, hogy folyik a marakodás a koncon. Technikailag. A MALÉV azonban számunkra ennél bonyolultabb helyzet. Megtestesíti az „otthon”, a „miénk”, a „vágy”, a „magyar” fogalmát még azoknak is, akik az életben soha nem kerültek vele tényleges kapcsolatba. A MALÉV-gépek fedélzetén azokat az értékeket kerestük illetve oda azokat vetítettük ki – remélem nem tévedek nagyot – , melyeket szívesen láttunk volna ezen a 93.000 négyzetkilométeren is. És nem azért, mert egy légitársaság léte függ attól, hogy szép e a sztyuvi, jó e a kaja, remek e a pilóta. Egy kis darab REPÜLŐ MAGYARORSZÁGTÓL, a MI repülő Magyarországunktól elvárható, hogy lehetőleg minden porcikájában olyan legyen, amilyennek a hazát magát szeretnénk látni, még ha nem is olyan a valóságban. EZÉRT hihetetlenül fájó a MALÉV-talan, voltaképp HAZÁTLANNÁ, üressé, libalegelővé váló Ferihegy. Hiányzik az a tudati cölöp, melyet eddig a MALÉV méltósága és a belévetített IGÉNY jelentett. hiányzik az otthon érzete, az ember kivert kutyaként kóvályog a vadidegen, MÁSOKNAK hasznot hajtó személytelen – vagy nem magyar identitású – gépek között. És épp azért ilyen az érzete, mert MAGYAR. Ez az ország túl pici a személytelen „internacionalizmushoz”. Nyilván az életben „nemzetközi módon” cselekszünk, pláne egy repülőtéren. Megyünk a Ryannel mert olcsóbb, a Wizz-zel, a Lufival, a KLM-mel. De a „FŐ” légitársaság tudatunkban, akár használtuk, akár nem, a MALÉV volt. Ő volt a MIÉNK, nmégha csak a dísz szerepére is kárhoztattuk sokszor.

Ezért őrjítő látni az üresen maradó állóhelyeket. A HIÁNYT, bármilyen furcsa: az otthon, a HAZA, a hazaérkezettség, a „leszálló kis Magyarország” hazatérő biztonságának hiányát.

Egy londoni mixnációs pakiszto-afrikai-angol siheder ezt az életben nem fogja megérteni, mert az uniformizált fogyasztói személytelenségbe született. MI NEM. Nem ő állt a teraszon egy poszt-kommunista ország gyermekeként, nézve a felszállásokat melyek akkor a szabadság megtestesülését jelentették gondolatban a Malév-logók égbe emelkedésével. Nem az ő életét kisérték végig e vállalat plakátjai, hirdetései, nem itt szóltak hozzá először magyarul egy repülőgépen, nem nekik jelezte kéretlenül e légitársaság a politikai váltást az 1988-as első Boeingek megérkezésével.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Wizz némileg magyar de alapvetően személytelen gazdasági vállalkozás, a Ryanair méginkább, a többiek megtestesítik az adott állam „légbe vetülését”, legalább is tudatilag. (Nyilván a gyakorlatban nincs így, ahogy a Malév esetében sem, de egy dolog a valóság és egy másik – talán hangsúlyosabb – az a vélekedés, „elvárás”,mely az adott céggel szemben tudat alatt megjelenik.)

Kitéptek a tudatunkból egy darabot, a világ pedig röhögve vágja a képünkbe: megvagyunk nélkületek is.Aegean, Ryanair, Smartwings… egy praktikus, olcsó, nemzettelen, uniformizált provinciális repülőtéren, egy ideig.

De hát miért aggódjunk? (A lasssúságot, a halogatást, a késlekedést most talán hagyjuk.) Van tapasztalat arról: hogyan lehet úgy légitársaságot üzemeltetni, hogy ne rokkanjon bele az állam.
Ki állította, hogy egy ÁLLAMI, nemzeti, MAGYAR légitársaságnak szükségképpen veszteségesnek kell lennie ?

A tegnapi képeken Shannonban álldogál a flotta. MALÉV-színekben. Még nem széledtek szét, még nem adták ki másnak, még egyben van.

Budapest….. összeszedődik és elindul végre a megmentés és az újrakezdés irányába ?

Korábban: A MALÉV emlékére

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!