A Boom Technology XB-1-es technológiademonstrátorának első repülése 2020-ra csúszik, de ez nincs hatással a végleges, 75 ülésesre tervezett utasszállítógép 2025-27-es forgalomba állítási céldátumára.

A stratup repülőgépgyártó már régóta dolgozik az XB-1 „Baby Boom” névre keresztelt, a végleges repülőgéphez képest 1:3-as méretarányban készülő technológiademonstrátoron, amelynek az eredeti tervek szerint már 2017-ben a levegőbe kellett volna emelkednie.

Forrás Boom

A hajtóművel kapcsolatos problémák megoldása után a cég bizakodó volt, a kétszemélyes tesztgép szűzrepülését 2019-re gondolták. Blake Scholl, a Boom Technology alapító-vezérigazgatója azonban nemrég azt nyilatkozta, módosítani kell a manőverezést stabilizáló rendszeren, hogy a magassági kormányt, az oldalkormányt és csűrőt egyaránt megfelelően irányítsa.

Emiatt a Baby Boom a jelenlegi optimista várakozások szerint is decemberben gördülhet ki az coloradói összeszerelő hangárból, és legkorábban 2020 első negyedévében emelkedhet a levegőbe a tesztrepülések helyszíneként kijelölt, kaliforniai Mojave Air and Space Portról.

A technológiademonstrátornak a cég relatíve rövid tesztidőszakot képzel el, a hosszabb és körülményesebb folyamat inkább az Overture névre keresztelt, Mach 2,2-es végsebességű végleges változat esetében lesz indokolt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A tervek szerint ebben a berepülési programban összesen hat gép vesz részt, köztük néhány prototípussal, de a szériagyártású változattal teljesen megegyező példányokkal is.

Mint arról beszámoltunk, a tervek szerint a Baby Boom hajtja majd végre a világ első zéró emissziós szuperszonikus repülését. Ezt alternatív, a Prometheus technológiájával előállított üzemanyaggal érik el, amely a szén-dioxidot folyadékká alakítja. Az Overture emisszióját pedig a hagyományos üzemanyagokhoz viszonyítva 80%-kal csökkentheti ez a megoldás.

Ez fontos lépés lehet a károsanyag-kibocsátás mérséklése felé, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) és az ICAO által nemrég elfogadott stratégia szerint.

Forrás: Boom

További új technológiák alkalmazásával pedig a denveri cég úgy számol, gépük 75%-kal olcsóbban üzemeltethető majd a Concorde-nál, így a légitársaságok számára rentábilis, az utasok számára pedig megfizethető lesz.

Hajtómű továbbra sincs, csak az XB-1-eshez választották ki a General Electric J85 típusú erőforrást, ám ennek teljesítménye, fogyasztása, és karbantartásigénye sem megfelelő egy kereskedelmi típus számára.

A vezérigazgató szerint mindenképpen érdekes és sorsdöntő választás előtt állnak, és minden opciót számításba vesznek. Ismeretes, a Nemzetközi Tiszta Közlekedésért Bizottság (ICCT) 2019 januárjában publikált jelentése szerint a legrosszabb döntés a már meglévő hajtóművek átalakítása bármilyen szuperszonikus utasszállítóhoz.

A szakemberek úgy számolnak, egy átalakított hajtómű 5-7-szer több üzemanyagot égetne el egy utasra vetítve, mint egy szubszonikus utasszállító esetében, ez pedig fenntarthatatlan.

A széleskörű üzemeltethetőség érdekében emellett kulcsfontosságú, hogy az Overture képes legyen megfelelni a Lockheed Martin és a NASA közreműködésével készülő, új generációs szuperszonikus típusokhoz – a Boom mellett több más cég is munkálkodik ilyen irányú fejlesztéseken – kidolgozott zajterhelési határértékeknek. Ellenkező esetben a Concorde-hoz hasonlóan csak tengerek, óceánok felett használhatnák ki a nagy sebességű képességeit.

A Boom Technology-val és a projekttel kapcsolatos korábbi cikkek itt érhetőek el.