Az Airbus Defence and Space kapott megbízást arra, hogy légvédelmi rakétavezetési rendszert telepítsen a Magyar Légierő számára. A létesítmény lehetővé teszi a földi telepítésű légvédelem valós adatokon alapuló koordinációját az ország egész területén – közölte lapunkkal az európai konszern.
A légvédelmi rakétavezetési rendszer (SAMOC – Surface-to-Air Missile Operations Center) mint műveleti vezetés-irányítási rendszer biztosítja az egymással együttműködő harcegységek koordinációját, és képes adatokat biztosítani a légvédelmi rendszereknek az esetleges ellenséges repülő eszközökről.
Ennek érdekében a SAMOC a Műveleti Operációs Adatbázis releváns adatait szinkronizálja és osztja meg az egységek között, illetve továbbítja.
„Ez a szerződés a Magyar Légierővel korábban kialakult, kölcsönös bizalomra épülő, szakmai együttműködésünk eredménye, amely az Airbus munkatársai és tapasztalt magyar katonai szakértők között az elmúlt két évben folytatott részletes tárgyalásainak köszönhető. Ennek során volt alkalmunk használat közben is bemutatni a SAMOC rendszert, amelyet a Német Légierő jelenleg is használ” – mondta Harald Mannheim, az Airbus Defence and Space felderítő eszközök üzletágának védelmi megoldásokért felelős vezetője a szerződés csütörtöki aláírásán. „A Magyar Légierő a SAMOC-kal egy korábban már sikeresen telepített, harci helyzetekben kipróbált légvédelmi rendszerhez jut hozzá, amely már számos NATO hadgyakorlaton bizonyította harcképességeit” – tette hozzá.
A SAMOC-ot jelenleg is több ország használja, a NATO rendszerekkel teljes funkcionalitás mellett képes együttműködni, erről az ezt támogató szabványos üzenetformátumok és harcászati adatkapcsolatok gondoskodnak. A rendszer jól hozzáilleszthető a már meglévő, vagy a jövőben felépítendő struktúrákhoz, egy későbbi magyar földi telepítésű légvédelmi rendszer (GBAD – Ground Based Air Defence) első, kulcsfontosságú építő eleme lehet.