Lemondott az Icelandair vezetője, mert hiába van minden eddiginél nagyobb kereslet az izlandi utakra, a cég mégis a vártnál rosszabban teljesít pénzügyileg.

A Skift közlekedési és turisztikai szaklap szerint a pár éve még a csőd szélén tántorgó Izland valóságos turistaparadicsommá vált mára, és ezt a légitársaságok is kiélvezik, de az Icelandair a jelek szerint nem tudott eléggé felpörögni.

Björgólfur Jóhannsson, a légitársaság elnök-vezérigazgatója a légitársaság honlapján is publikált jelentés szerint kijelentette, hogy a korábban becsültnél rosszabb, 80 és 100 millió dollár közötti üzemi eredményre lehet számítani. Mint írta, a társaság kevesebb bevételhez jutott és jegyáremelkedés sem várható 2019-ben, így az előrejelzési metódus megbukott, 50-80 millió dollárral kevesebb bevételből gazdálkodhatnak a jövőben.

Emellett bár strukturális változásokat vittek végbe 2017-ben az értékesítési osztályon, a terveket nem hajtották végre maradéktalanul: a problémákat már elkezdték megoldani, de pár hónapba telik, amíg a negatív hatás eltűnik. Az idei év azonban már biztosan rosszabb lesz a tavalyinál, ezért önmaga vállalta a felelősséget és lemondott minden vezetői pozíciójáról.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A jelenség hátterében az áll, hogy az Icelandair és fapados versenytársa, a WOW Air rengeteg kapacitást dobott az európai és transzatlanti piacra, így az amerikai és európai turisták egy izlandi megállóval és körülnézéssel kezdhetik, vagy fejezheti be útjukat.

A piac azonban rendkívül telített lett, emellett tovább rontotta a helyzetet, hogy a nagy amerikai légitársaságok, a United, az American és a Delta is elindították saját járatukat Izlandra, holott előtte nem érdekelte őket a kis szigetország.

A CAPA légiközlekedési tudásközpont legutóbbi elemzése azt mutatta, hogy Izland felé 28 százalékkel több a kapacitás most, mint tavaly júliusban, 2013 óta pedig 300 százalékkal emelkedett a járatok száma.