Az augusztus 20-i ünnepség részeként légi parádét tart a Magyar Honvédség a Lánchíd és a Parlament közötti Duna szakasz felett.

A hivatalos program szerint 2019. augusztus 20-án, kedden 09:15-10:00 óra között a Lánchíd és a Parlament közötti Duna szakasz felett rendezik meg az idei légi parádét.

Az 50 percesre tervezett programon tizennégy repülőgépet, köztük Gripeneket, helikoptereket is láthatnak a nézők.

A Magyar Honvédség valamennyi rendszeresített repülőeszköze látható lesz augusztus 20-án Budapest felett a mintegy ötvenperces bemutatón, amelyen több mint húsz légi jármű vesz részt – az MTI legfrissebb információi szerint.

A légijárművek vegyes kötelékben repülése a Duna felett vagy a helikopterek egyéni bemutatói önmagukban is látványos részei a légi parádénak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Láthatók lesznek egyebek mellett

  • AS-350B, Mi-8, Mi-17 és Mi-24 típusú kiképző, szállító és harci helikopterek,
  • Z-242, Z-143 típusú kiképző repülőgépek
  • Antonov AN-26, FALCON 7X és Airbus A319 szállító repülőgépek is.

Nem hiányozhatnak majd „a nemzet szárnyai”, a JAS-39 D és C típusú Gripenek sem, amelyek ötös kötelékben, ékalakzatba zárkóznak majd össze.

A közönség láthat majd két H145 típusú helikoptert is a német légierő kötelékéből.

A Magyar Honvédségnél hamarosan rendszerbe álló járművekből az év végére megérkezik az első négy, másfél éven belül pedig Magyarországon lesz mind a húsz. A magyar pilóták kiképzése már meg is kezdődött Németországban erre a típusra – tette hozzá a dandártábornok.

A légi parádé végén öt ejtőernyős egy Mi-17-es helikopterből kiugorva a Dunára telepített pontonra érkezik majd.

További érdekes és izgalmas repülős hírekért, információkért
kövesd az AIRportal.hu-t a Facebookon!

Videó a Gripenek 2018-as díszelgő repüléséről:

Frissítve: 2019. augusztus 17.