Lezuhant, majd kigyulladt egy Il-76-os orosz katonai szállító repülőgép Rjazanyban, a fedélzeten tartózkodó tíz ember közül többen életüket vesztették.

A TaSzSz orosz állami hírügynökség úgy értesült, hogy a balesetnek legkevesebb négy halálos áldozata van. Öt sérültet kórházba szállítottak, egyikük állapota súlyos. A gép a lakóházak közelében, egy mezőn ért földet, anyagi kár nem keletkezett. A tüzet eloltották.

Az orosz védelmi minisztérium szerint a balesetet a repülő hajtóművének meghibásodása okozta, a személyzet úgy döntött, hogy kényszerleszállást hajt végre.

A tárca közölte, hogy a jármű egy része megsemmisült. Az Il-76-os gyakorló repülést hajtott végre, rakományt nem szállított.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!