Marad a jelenlegi festés, nem vált arculatot az új Airbus A330-300-asok szolgálatba állításával az Iberia – tájékoztatta az AIRportal.hu-t a spanyol nemzeti légitársaság madridi sajtóosztálya.

Internetes fórumokon és hírportálokon is felröppent a híre, hogy a spanyol Iberia légitársaság új arculattal vezeti be vadonatúj Airbus A330-300 típusú szélestörzsű utasszállító repülőgépeit. Ezt a híresztelést erősítette fel az a toulouse-i fotó is, amelyen az első A330-300-as csupán alapozó festéssel látható – feltételezendő, hogy az Iberia valami meglepetésre készül. Ennek kiderítésére kerestük fel az Iberia sajtóosztályát, amely az AIRportal.hu érdeklődésére azt a választ adta, hogy nincs tervben az arculatuk megváltoztatása és az első Airbus A330-300-as, amely februárban csatlakozik a flottához a jelenlegi festésmintával érkezik majd Madridba.

Az Iberia 2011 júliusában jelentette be igényét az A330-as típuscsalád leghosszabb törzsű változatára, amelyből 8 darabra fix, míg ugyancsak 8 darabra opciós vásárlási szerződést írt alá.

Az első Airbus A330-300-as (MSN 1377) EC-LUB lajstrommal fog szolgálatba állni a spanyolok hosszú távú járatokat teljesítő flottájában, amely jelenleg négy-hajtóműves Airbus A340-es típusokkal üzemel. Az Iberia gépparkjában kétféle A340-es típusváltozat található: az A340-300-as, valamint a korszerűbb és nagyobb teljesítményű A340-600-as. Míg utóbbi típusból 17, addig előbbiből már csak 16 darab áll rendelkezésre. Az új A330-asok az A340-300-asok helyére érkeznek.


Az Iberia első Airbus A330-300-asa 2013. január 11-én Toulouseban (Fotó: Clément Alloing – Planespotters.net)

Nem lenne időszerűtlen az arculatváltás hiszen a most futó festésminta a klasszikus mintákat kedvelők nagy örömére ugyan, de már 1977 óta van szolgálatban, ezért a 2000-es éveket követően többször is felvetődött az Iberia repülőgépeinek “egyenruha” cseréje. A legerőteljesebben az Iberiát és a British Airwayst tulajdonló International Airlines Group (IAG) létrejöttekor, 2010-11 fordulóján merült fel az arculat megújításának lehetősége, de anyagi okok miatt végül elvetették a terveket és iparági pletykák szerint most is ez állhat a háttérben, hisz egy teljes imázsváltás súlyos milliókba kerül egy nagyvállalat esetében.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Iberia Airbus A330-300 a jelenlegi festésminta szerint (Grafika: Airbus)


Manapság pedig az Iberia egyáltalán nincs abban a helyzetben, hogy ilyesmikre költhessen. A vállalat vezérigazgatója tavaly novemberben jelentette be, hogy 262 millió eurós veszteséggel zárták az évet és az IAG komoly, alkalmazotti-, és flottacsökkentéssel járó struktúraváltási programot irányzott elő a nyereségességi pályára való visszatérés érdekében.

Egyelőre tehát marad a gépeken a jól megszokott és sokak szerint az európai légitársaságok körében legszebb festésminta.

Az Iberia hivatalosan be nem mutatott, de az utóbbi napokban legvalószínűbbnek tartott új arculaterve indexképünkön látható.

Indexkép forrása: Skyliner-aviation.de

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!