Csaknem 1,5 milliárd forintból tervezhetik a reptér fejlesztését Békéscsabán – határozott csütörtöki ülésén a megyei jogú város közgyűlése.

A jelen lévő 15 képviselő egyhangúlag, vita nélkül elfogadta, hogy 1 milliárd 450 millió forintért a debreceni Tervtár Tervező, Kivitelező és Szolgáltató Bt. és az MKB Consulting Zrt. legyen a békéscsabai repülőtér tervezésére kiírt feltételes közbeszerzési eljárás nyertese. A nyílt közbeszerzési eljárásra négy pályázat érkezett be; a szerződés akkor válik hatályossá, ha a támogatói okiratot kiállítják.

A nyertesnek kell elkészítenie a megvalósíthatósági tanulmányt és az engedélyezési, valamint kiviteli terveket is. Figyelembe kell venni, hogy
az utasterminál előirányzott alapterülete 1000 négyzetméter lesz, épül egy új, 2500 méter hosszú futópálya, emellett a feladat része a beruházás közmű- és közúti kapcsolódásainak tervezése is – olvasható az előterjesztésben.

Forrás: Békés Airport

A békéscsabai repülőtér fejlesztése a békési megyeszékhely Modern városok programjának 2016-os aláírása óta napirenden van. A kormány 2020 december elején döntött a repülőtér fejlesztéséről, az előkészítésre akkor csaknem 154 millió forintot biztosítottak a Beruházás Előkészítési Alap terhére.

Az előkészítési szakasz 2024 végén zárulhat, a tényleges munkálatok 2025-ben kezdődhetnek el – nyilatkozta korábban Herczeg Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő.
A fejlesztés sajtóhírek szerint akár 30-35 milliárd forintba is kerülhet.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2021 februári látogatásán beszélt arról, hogy Békéscsaba és Gyula a hazai repülőgépipar középpontja lesz, ehhez pedig cargo-járatok és üzleti gépek fogadására képes repülőteret kell kialakítani, amely alkalmas sport- és egyéb tevékenységek befogadására is.

A békéscsabai repülőteret üzemeltető Békés Airport Kft. javarészt a magyar állam, valamint 3,3 százalékban az önkormányzat tulajdonában van.