Újabb két hónappal elhalasztották az utasforgalom teljes áthelyezését Isztambul jelenleg üzemelő fő repteréről, az Atatürkről a nemrég átadott új óriásreptérre, az áruszállító járatok pedig még később költözhetnek oda.

Amint arról a repülőtér ünnepélyes átadásakor is beszámoltunk, az eredeti tervekkel ellentétben az új légikikötő nem vette át a 2018-2019-es téli menetrend kezdetétől, október végétől a teljes forgalmat az Atatürktől.

Egy ideig próbaüzemszerűen, napi öt járatot fogad és indít a reptér, hiszen októberben az átköltözésre az idei év utolsó két napját jelölték ki az üzemeltetők.

A napokban azonban újabb bejelentést tett a török közlekedési és infrastruktúráért felelős miniszter: a teljes költözést 2019 márciusra halasztották.

Forrás: Istanbul Airport

A tárcavezető nem árulta el az ismételt halasztás okát. A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint, az új ütemterv értelmében a teljes légiforgalmat 2019 márciusában irányítják át az új óriásreptérre, és zárják be teljesen az Atatürköt. Az új, Istanbul Airport nevű óriásreptérnek még csak az első üteme készült el, az utolsó a tervek szerint 2028-ban zárul, a kapacitás ekkor évi 150 millió utas lesz, szükség esetén további építkezésekkel ez 200 millióra is bővíthető a jövőben.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Turkish Cargo még legalább fél évig az Atatürkön maradhat

Egyes sajtóhírek szerint az utasforgalomtól egy ideig külön kezelnék az áruforgalmat. A Turkish Airlines még legalább hat hónapig Atatürk repterén tartaná a Turkish Cargo leányvállalatának dedikált áruszállító járatait.

Az utasszállító járatok rakterében fuvarozott, majd útját áruszállító gépeken folytató árut (és viszont) pedig kamionokkal mozgatnák az egymástól negyvenöt kilométerre fekvő isztambuli repterek között.

Az elképzelés alapján a hatalmas logisztikai feladat abszolválásához százötven darab, folyamatosan ingajáratban közlekedő kamionra lenne szükség.

Forrás: Boeing

A teheráru-forgalom földi kiszolgálására az új reptér cargo terminálján egyébként a korábbinál háromszor nagyobb kapacitás áll majd a Turkish Cargo rendelkezésére.

A novemberben megrendelt új Boeing 777-200 Freighter teherszállítók közül az elsőt már jövő szeptemberben átveheti a légitársaság, emellett kibővítették a megállapodást a wet-lease specialista MyCargo-val is.

E cég a jövő év elejétől így megnöveli a Turkish számára Boeing 747-400-asok formájában rendelkezésre bocsátott kapacitást – írja a kokpi.aero.