Az alapító okirat aláírásával hétfőn létrejött a Magyarországi Légiipari Klaszter, és megtartotta első ülését – közölte Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A szakmai összefogás alapvető célja az ágazati termelői, kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitások növelése, a nemzetközi kapcsolatok erősítése.

Az együttműködés fő mozgatórugója, hogy a magyar légiipart 2026-ig az európai középmezőnybe, majd az évtized végére a gyártást tekintve a kontinens vezető országai közé emeljük fel – emelte ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az aláírást követően Budapesten a közlemény szerint.

Az újonnan létrehozott klaszter a gazdasági szereplők érdekeinek képviselete mellett menedzserszervezetként megteremti a feltételeket az iparág fellendítéséhez szükséges források egyesítéséhez, a magas szintű tudományos háttér biztosításához. Az alakuló ülésen a szakmai testület kiemelt részterületekkel foglalkozó hat munkacsoportját is létrehozták, azok vezetőit is kiválasztották – írták.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta: „a felszálló ágban lévő magyar légiipar szoros egymásutánban szállítja a biztató eredményeket.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Airbus beruházása köré országhatáron túlmutató jelentőségű gyártó- és tudásközpont húzható fel Békéscsaba és Gyula térségében. Innovatív hazai vállalkozások élénk nemzetközi érdeklődést kiváltó gépeket építenek például Jakabszálláson vagy a pécs-pogányi repülőtéren.

Tavaly megalakítottuk a Drón Koalíciót, amelyben már több mint száz cég, szakmai és érdekképviseleti szervezet, tudományos és oktatási intézmény képviselteti magát.

A legfrissebb fejleményként az állam többségi tulajdonrészt szerez a debreceni repteret üzemeltető társaságban. A nekirugaszkodás tehát már sikeres, a klaszter küldetése, hogy újabb magaslatok meghódításában támogassa a piaci szereplőket” – áll a közleményben.

Lepsényi István, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszteri biztosa kedden az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a légiipar nagy változások előtt áll, és ez Magyarország számára is lehetőséget teremt. Kiemelte, a légiforgalom dinamikusan növekszik, ami nagymennyiségű, új fejlesztésű járműveket követel meg, és nemcsak nagy, hanem a kisebb gépek iránt is egyre jelentősebb igény mutatkozik.

A légiipar területén óriási lehetőség van kutatás-fejlesztésre, Magyarországon 8 egyetem már foglalkozik légiiparral, köztük kutatás-fejlesztéssel, és ezek mellett megjelennek jelentős légiipari vállalatok is. Fontos, hogy a klaszter összefogja a légiipar szereplőit, és az érintettek átadják egymásnak a tapasztalatokat. Fontos, hogy megerősödjön a vállalatok és az egyetemek közötti kapcsolat, a kutatás-fejlesztés. A klaszternek mintegy 50 tagja van – tette hozzá a miniszteri biztos.