Debrecen város közgyűlése megszavazta, hogy a város repülőterét üzemeltető cégben 51 százalékos tulajdonrész térítésmentesen kerüljön az államhoz, a napokban megjelent rendelet szerint a tulajdonosi joggyakorló a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) lesz.

A magyar állam már a következő hónapban megszerezheti a debreceni repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. 51 százalékos tulajdonrészét, az önkormányzat térítésmentesen adja át a többségi üzletrészt – döntött csütörtökön a város közgyűlése az MTI beszámolója szerint.

Papp László polgármester az előterjesztés kapcsán emlékeztetett arra, hogy a repülőtér stratégiai fontosságú a város számára, az állam korábban is támogatta a légikikötő fejlesztését, ezáltal válhatott az 2019-re a térség legforgalmasabb repülőterévé, megelőzve Kassát és Nagyváradot.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A jövőben azonban olyan léptékű fejlesztéseket terveznek, amelyek nem valósíthatók meg komoly állami szerepvállalás nélkül – hangsúlyozta. Felidézte, hogy 2,4 milliárd forintból új tűzoltólaktanyát építenek, speciális repülőtéri tűzoltók állnak munkába, és megkezdődik az új kifutópálya tervezése.

Hozzátette: cserélni kell a repülőtér navigációs rendszerét, de azt csak az új futópályával együtt lehet megvalósítani, ami önmagában tízmilliárdos beruházás. Ilyen nagyságrendű fejlesztést az önkormányzat nem tudna finanszírozni – indokolta az állami szerepvállalást Papp László.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Kiemelte ugyanakkor, hogy az állam csak a repülőteret működtető cégben szerez többségi tulajdont, a terület, infrastruktúra továbbra is teljes mértékben önkormányzati tulajdonban marad.

Az előterjesztést az önkormányzati képviselők nagy többséggel fogadták el.

A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter január 26-án megjelent rendelete szerint a Debrecen International Airport Kft-ben megszerzett 51 százalékos állami tulajdonrész vagyonkezelője a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) lesz.

Kihirdették a debreceni reptérfejlesztés tervpályázatának győztesét