Megszűnik az Air France-KLM fiatalosnak szánt brandje, a Joon, a dolgozók és a repülőgépek is visszakerülnek az Air France-hoz – jelentette be a francia légitársaság.

A vállalat honlapján publikált közlemény szerint a Benjamin Smith vezette Air France-KLM új megállapodást ért el és írt alá három, légiutas-kísérőket tömörítő szakszervezettel (SNPNC, UNAC, UNSA-PNC), amellyel lezártnak tekintik a személyzet bérvitáját.

A vezérigazgató az aláírást követően azt hangsúlyozta, reméli, hogy ezzel a közös megállapodással sikerül visszaállítani a bizalmat a vezetés és a légiutas-kísérők között.

A közleményben az Air France különböző okokra hivatkozva bejelentette: megszünteti a Joon-t. A szakszervezetekkel közös döntést azért hozták meg, mert sem az utasok, sem a dolgozók, sem pedig a befektetők nem igazán értették a Joon mögötti koncepciót.

Fotó: AIRportal.hu

Mint írják, a csoporton belüli többféle brand gyengítette az Air France imázsát és márkáját, ezért a Joon-t visszaolvasztják az Air France-ba, ahonnan a gépek és a személyzet érkezett. Az ügylet a csoport pénzügyi teljesítményére nem lesz kihatással.

Hirdetés

A járatokat a folyamat végéig még a Joon fogja üzemeltetni, majd márka megszűnését követően az Air France átveszi őket.

A Joon a múlt év október végétől üzemelteti a budapesti járatokat az Air France helyett. Az új igazgató, Benjamin Smith egyébként már november végén azt mondta, nem látja értelmét a cégnek, ezért felmerült annak beszántása.

A cég kifejezetten nem low-cost, és nem is hibrid légitársaságként akarta definiálni magát, hanem mint egy innovatív, fiatalokat célzó légitársaság, amely az Air France “kistestvére”.

Forrás: Air France

A légitársaság az Európán belüli rövid- és közepes távú útvonalak mellett az Air France-tól átvett A340-300-asokkal tengerentúli járatokat is teljesít. Ugyanakkor a cég a munkavállalókat meglehetősen alacsony juttatásokat biztosító kollektív szerződéssel foglalkoztatja.

A társaságnál 15 Airbus landolt az Air France flottájából, arról pedig egyelőre nincsenek információk, hogy a visszalakítás mikorra fejeződhet be.

Hirdetés