Megtriplázta üzemi szintű és adózott nyereségét is a Turkish Airlines a január-szeptemberi időszakban, mivel bevételeik a nagy kereslet miatt megduplázódtak.

Mint arról a napokban beszámoltunk, az európai légitársaságok egymás után jelentették, hogy a harmadik negyedév végéig, azaz szeptember 30-ig gazdálkodásukban jelentős lyukat ütött a mintegy 40 százalékkal magasabb kerozinár. Ehhez képest “felüdülés” a Turkish Airlines eredménykimutatását olvasni, amelyből kiderül, hogy sikerült jelentősen túlszárnyalni a tavalyi teljesítményüket.

A törökül Türk Hava Yollari névre hallgató társaság beszámolója szerint az árbevétel ebben az évben eddig 9,8 milliárd dollár volt, majdnem háromszor annyi, mint egy évvel korábban. A történethez azonban hozzátartozik a Turkish Airlines üzemelési költségei is nagy mértékben, 20 százalékkal emelkedtek, kerozinra 32 százalékkal költöttek többet, a bérköltség viszont nem változott jelentősen.

Forrás: Boeing

A bevételek robbanásszerű növekedése tehát bőven képes volt ellensúlyozni a növekedő költségeket, így nem meglepő, hogy az üzemi eredmény 20 százalékkal 1,1 milliárd dollára ugrott.

A Turkish a befektetéseken és egyéb pénzügyi ügyleteken uszkve félmilliárd dollárt vesztett, de túl sok félnivalójuk nincs, az adózott eredmény a szeptember 30-ával végzőzött 9-havi ciklusban így is 755 millió dollárt tett ki, közel háromszor többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban, amikor 263 millió dollár pénzt termelt a társaság.

Hirdetés

A Turkish Airlines ebben az időszakban 57,6 millió utast fuvarozott, 11,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a járatok töltöttsége 3,2 százalékponttal 82 százalékra nőtt.

Hirdetés