Egy ausztrál mérnök új teóriával állt elő a több, mint négy évvel ez előtt eltűnt MH370-es járat ügyében. A mérnök állítása szerint a Google Maps internetes műholdképeinek használatával bukkant az eltűnt Boeing 777-es roncsára, Mauritiustól mintegy 22 kilométerre északra.

Forrás: Google Maps via Daily Mail

Bár a gép eltűnésével kapcsolatban már eddig is igen sok, egyes esetben valószínűtlenebbnél valószínűtlenebb összeesküvéselmélet látott napvilágot, most egyesek szerint néhány műholdképből és az azokon látható repülőgép-alakzatból derülhet ki, hol is van a 2014 márciusában eltűnt maláj gép.

Peter McMahon állítása szerint az interneten szabadon hozzáférhető műhold felvételek egyikén találta meg a Malaysia Airlines MH370-es járatát teljesítő 9M-MRO lajstromjelű Boeing 777-200-as roncsait – írja a DailyMail.

McMahon szerint a repülőgép roncsa a felvételeken jól felismerhető, emiatt véleménye szerint a szakemberek eddig rossz helyen keresték a gép darabjait – és teszik ezt jelenleg is.

McMahon mindemellett azt állítja, hogy a hatóságoknak azért nem érdeke, hogy előkerüljenek a Boeing 777-es maradványai, mert a roncs tele van golyó ütötte lyukakkal. Ezt nem támasztják alá az eddig partra vetett roncsok, mert azokon nem voltak ilyen jellegű sérülések.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Újabb összeesküvéselmélet?

Az MH-370-es járatot teljesítő, 9M-MRO lajstromjelű Boeing 777-es 239 emberrel a fedélzetén Kuala Lumpur-ból Pekingbe tartott, amikor 40 perccel a felszállást követően eltért a tervezett útvonaltól és déli irányba fordult, majd eltűnt a radarokról. A repülőgép személyzete nem adott le semmilyen vészjelzést, a repülőgép összes kommunikációs rendszerét és transzponderét lekapcsolták.

Illusztráció. (Fotó: Kovács Gábor – AIRportal.hu)

A Kuala Lumpur és Peking közötti távolság légvonalban mérve 4400 kilométer, az ehhez szükséges üzemanyag mennyiségnél azonban többet tankoltak a gépbe felszállás előtt.

A Kuala Lumpur és Mauritius közötti távolság körülbelül 5500 kilométer. A 777-es eltűnése előtt mintegy negyven percet repült észak-északkeleti (azaz ellenkező) irányban. Ezalatt az idő alatt nagyjából 700 kilométert tehetett meg.

A 9M-MRO lajstromjelű gép fékszárnyának egy előkerült darabja.

Az eddigiekben már megszólalt az ügyben néhány szakértő, köztük neves baleseti kivizsgálók szintén azt állítják, hogy a maláj állam rossz helyeken keresteti a roncsokat.

A kutatások eddig nem vezettek semmilyen eredményre, sem a feketedobozok, sem maga repülőgép nem került elő. Csak néhány az óceánból partra sodródott darabról derült ki eddig, hogy az eltűnt géphez tartozik.

A fellelt roncsdarabokat Réunion, Mozambik, Tanzánia, Madagaszkár és Dél-Afrika partjainál találták meg, bár nem mindegyikről bizonyosodott be, hogy valóban a maláj géphez tartozik.

Jelenleg az Ocean Infinity nevű kutató cég dolgozik a rejtélyes körülmények között eltűnt gép megtalálásán, egy olyan, szakemberek által kijelölt 25 ezer négyzetkilométeres zónában kutatva, ahol eddig még érdemben nem keresték a roncsokat. A cég hajója januárban indult útjára, és sajtóértesülések szerint a maláj kormány csak abban esetben fizeti ki a kutatás költségeit, ha meglelik a roncsot.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!