Pontosan tíz éve tűnt el a maláj légitársaság MH 370-es járatát teljesítő repülőgép, amelyet az intenzív kutatások ellenére sem sikerült megtalálni, de a több ezer kilométerre sodródott, Afrika partjainál talált roncsdarabokról bebizonyosodott, hogy a 777-eshez tartoznak.

A Malaysia Airlines Boeing 777-200-asának 2014. március 8-án veszett nyoma. A 9M-MRO lajstromjelű repülőgép Kuala Lumpurból Pekingbe tartott, 227 utassal és 12 fős személyzettel a fedélzetén.

A járat 40 perccel a felszállást követően, Malajzia és Vietnám légterének határán eltért a tervezett útvonaltól, déli irányba fordult, majd eltűnt a radarokról.

A személyzet nem adott le vészjelzést, a légiforgalmi irányítással folytatott rádióforgalmazás az utolsó üzenetváltásig teljesen szokványos volt. Maláj katonai radarok ugyanakkor ezt követően még érzékelték a repülőgépről visszaverődő elsődleges radarjeleket, mielőtt eltávolodott volna a körzetükből.

Forrás: Wikimedia Commons

Az útvonaltól történő eltérést követően a repülőgép transzponderét és kommunikációs rendszereit kikapcsolták, a személyzet nem válaszolt az irányítók hívásaira. A Boeing 777-es haladását utólag, az egyes műszaki paramétereit monitorozó, az Inmarsat műholdas telekommunikációs rendszert használó adatok alapján próbálták behatárolni. Ez a radarokról történt eltűnést követően még órákig vette a repülőgép jeleit egészen a Indiai-óceán déli térségéig.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A potenciális keresési helyszínt tudományos és számítógépes modellek segítségével próbálták körvonalazni, ám így is csak hozzávetőlegesen és csak kis valószínűséggel sikerült kijelölni.

Számos alkalommal több ezer négyzetkilométeres területeken folyt keresés az Indiai-óceánon, messze Ausztrália partjaitól. A legfejlettebb technológiával felszerelt repülőgépekkel, kutatóhajókkal és robot-tengeralattjárókkal jó néhány expedíciót hajtottak végre eredménytelenül, több száz millió dollár értékben. Még 2018-ban is folytattak expedíciót az Ocean Infinity magáncég bevonásával.

Forrás: Wikimedia Commons

Utóbb a több ezer kilométert sodródott, Afrika partjainál, Madagaszkáron és Réunion szigetén megtalált, bizonyíthatóan a géphez tartozó roncsdarabokra rakódott tengeri élőlények maradványai alapján, valamint az áramlatok elemzésével is próbálták szűkíteni a lehetséges kutatási területeket.

A repülőgép és az utasok sorsával kapcsolatban számos teória, sőt összeesküvés-elmélet is napvilágot látott, továbbá műszaki hiba, egy esetleges gépeltérítés vagy terrorcselekmény lehetősége mellett felmerült a gép egyik pilótájának öngyilkossági szándéka is.

Sajtóértesülések szerint a járat kapitánya, Zaharie Ahmad Shah lakásában a maláj hatóságok egy repülőgép-szimulátort találtak, ezzel a pilóta állítólag több olyan szimulációt is végrehajtott, amelynek útvonala az Indiai-óceán déli térsége felé vezetett, ám a jelentés végül nem tartalmazta az ezzel kapcsolatos vizsgálat részleteit.

Az Ocean Infinity 2022 márciusában vállalta, hogy a malajziai kormány jóváhagyásától függően folytatja a kutatást. Néhány nappal az eltűnés tizedik évfordulója előtt Malajzia közölte, hogy egyeztetést folytat Ausztráliával a cég újabb expedíciójával kapcsolatban.