November 27-től minden easyJet járaton könnyebbé és kényelmesebbé válik az utazás az ülőhelyfoglalásnak köszönhetően, naponta több mint 1000 járaton. November 13-tól már a Budapest-London járatokon is lehetőség nyílt az előzetes helyfoglalásra, mától pedig a teljes easyJet hálózaton bevezetik a rendszert.

Aki családtagjai mellett szeretne utazni, nem akar a gép hátsó felében ülni, vagy éppen hosszabb lába miatt van szüksége extra helyre a repülőgépen, november 27-től saját maga jelölheti ki ülőhelyét az easyJet összes járatán. Az áprilisban kezdődő tesztelés óta több mint 2 millióan utaztak így 12 500 járaton. 70 százalékuk szerint az új rendszer jobb, mint az easyJet-en eddig alkalmazott foglalási mód.

Helyfoglalási díjak:
· 12 GBP az extra lábhosszú üléseknél
· 8 GBP az elől lévő üléseknél
· 3 GPB minden más választott ülésnél

Akik nem szeretnének utazás előtt ülést választani, azok természetesen továbbra is élhetnek a hagyományos foglalás lehetőségével, ahol a társaság a check-in folyamat során választ helyet a repülőre, térítésmentesen. Az easyJet a világ legjobb ültetés algoritmusával rendelkezik, így azok, akik nem foglaltak ülést, de együtt vásárolták meg a jegyüket, lehetőség szerint egymás mellé kerülhetnek majd a gépen is.

“Biztosak vagyunk abban, hogy ez a lépés nemcsak a meglévő utasainknak szerez örömet, hanem új utasokat is ösztönözhet arra, hogy velünk repüljenek” – mondta a bevezetés kapcsán Paul Simmons, az easyJet UK igazgatója.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az éves easyJet Plus! kártya tulajdonosok és a Flexi Fare jeggyel rendelkező utasok ezentúl is jogosultak az elsőbbségi beszállásra. A Speedy Boarding szolgáltatás számukra lehetővé teszi, hogy ők szálljanak fel és le a repülőgépről először.

A légitársaság egyik Airbus A319-es repülőgépe. Fotó: Samu Ádám / AIRportal.hu

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!