Akár hajók fedélzetére is le tudna szállni emberi beavatkozás nélkül az Airbus VSR700 teszthelikoptere. A most elért eredmények a repülést támogató rendszerek következő generációjának alapját jelenthetik.

A gyártó több éve fejleszti az alapvetően autonóm módon üzemelő, de opcionálisan pilótával is repülni képes könnyű forgószárnyasát, a VSR700-ast a Guimbal Cabri G2 alapjain. A technológiademonstrátor 2018-ban teljesítette első útját, amikor a fedélzeten már nem tartózkodott ember, azóta pedig egyre komplexebb feladatokat igyekeznek a számítógépre bízni a szakemberek.

Most egy kiemelkedően nehéz helyzetet, a hajófedélzeti fel- és leszállás szimulációját is sikeresen teljesítette a tesztpéldány.

Fotó: Airbus

Ennek során a teherautó pótkocsijára szerelt leszálló platformot hidraulikus karokkal úgy mozgatták, hogy élethűen utánozza a hajók fedélzetének himbálózását – eltekintve attól, hogy azok akár haladhatnak is, miközben a gép közelít.

Az Airbus közleménye szerint sikeres volt a próba, a fedélzeten ülő biztonsági pilóta beavatkozása nélkül.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A VSR700-ban alkalmazott Deck Finder rendszer képes 20 centis pontossággal behatárolni a leszállásra kijelölt platform helyét akár 300 méteres területen belül, és közvetíteni azt a gépet vezérlő számítógépnek. Nicolas Delmas programigazgató kiemelte, ez a pontosság elengedhetetlen az autonóm üzemeléshez, de hagyományos helymeghatározással – például GPS vagy GNSS alkalmazásával – már nem lenne kivitelezhető.

A Deck Finder működése azonban nemcsak a helikopterre épített részegységtől függ, hanem egyelőre elengedhetetlen a pontos leszálláshoz a leszállóhelyre telepített földi rádiófrekvenciás (RF) távolságmérő is. Ezen két egység adataiból számolja ki a szoftver a gép aktuális pozícióját, és továbbítja valós időben a robotpilótának.

A mindentől függetlenül működő, telepíthető rendszer a közeljövőben fejlesztések széles köréhez járulhat hozzá, többek között a városi légiközlekedéshez készülő járművekben juthat szerephez, vagy támogathatja a hagyományos gépek pilótáit extrém időjárási körülmények között. A katonai felhasználás sincs messze: a francia haditengerészet új taktikai drónját a VSR700 alapjain már fejleszti az Airbus.

Videó a VSR700 leszállásáról mozgó platformra