Az Airbus Helicopters a berlini ILA szakkiállításon pilóta nélküli változatot mutat be a Magyar Légierőnél is szolgáló H145M típusú helikopterből.
Az U145 típusmegjelölésű járművel válik teljessé az Airbus pilóta nélküli eszközeinek listája. Szűzrepülésére – amelyben még pilóta is részt vesz – ez év végéig sor kerülhet, a hadrendbe állítás pedig a következő évtized elején várható.
Az U145 a H145-ös autonóm, pilóta nélküli változata, megtartva utóbbi bevált sárkányszerkezetét és teljesítményét.
A H145 – a Cabri G2-ből származtatott VSR700 után – a második helikopter, amelyet az Airbus pilóta nélküli változatúvá alakít át.
Az U145 speciális szenzorrendszerrel és teljes autonómiát biztosító mesterséges intelligenciával lesz felszerelve.

A H145-össel összehasonlítva az U145-nek nem lesz fizikai pilótafülkéje, és olyan jelentős módosításokat tartalmaz a nagyobb terhelhetőség érdekében, mint például az integrált orrajtó lehajtható rakodóasztallal és a teherhordó padlózat.
A 3800 kg maximális felszállótömegű (MTOW) U145-öst univerzális felhasználásra tervezik, így polgári és katonai célokra is alkalmazható.
Moduláris kialakításával a katasztrófavédelemben, a nagy kapacitású teherszállításban, a tűzoltásban, a fegyveres felderítésben és a megfigyelésben is használható lesz, sőt akár drónok indítóplatformjaként is szolgálhat.
„Az U145 többfeladatos UAS-képességeinek (Unmanned Aircraft System – a szerk.) fejlesztéséhez piacvezető partnerekkel fogunk együttműködni, hogy tovább bővítsük az európai UAS-ökoszisztémát” – mondta Matthieu Louvot, az Airbus Helicopters vezérigazgatója.
Összesen több mint 1800, a H145 családba tartozó helikopter van szolgálatban katonai és polgári területen, a Magyar Honvédség kötelékében 19 teljesít szolgálatot. A teljes flotta összesített repült óraszáma meghaladja a 8,5 milliót. Két Safran Arriel 2E hajtóművét digitális hajtómű-szabályozó (FADEC) vezérli. Különösen alacsony zajkibocsátása révén a H145 a legcsendesebb helikopter a kategóriájában, miközben CO₂-kibocsátása is a legalacsonyabb a versenytársak körében.



















