A Lufthansa 45 millió euró veszteséget szenvedett a társaság történetének eddigi legnagyobb szabású sztrájkja, a pilóták április elején tartott munkabeszüntetése miatt.
A igazgatótanács elnöke, Christoph Franz (képünkön) a német légitársaság részvényeseinek keddi hamburgi közgyűlésén ismertette, hogy az idei üzleti évben eddig 70 millió euró kárt okoztak a sztrájkok, és ebből 45 millió az április elején tartott háromnapos pilótasztrájk miatt keletkezett. Akkor összesen 3800 járatot töröltek, ami 425 ezer utast érintett.
A csaknem 120 ezer embert foglalkoztató cég mintegy 5400 pilótáját képviselő szakszervezet (VC) 10 százalékos fizetésemelést kér és a korkedvezményes nyugdíjazás rendszerének reformját várja a munkaadótól. A követeléseket nyomatékosító munkabeszüntetés után folytatódtak a tárgyalások, de megállapodás továbbra sem körvonalazódik, így előfordulhat, hogy a VC újabb sztrájkot szervez.
A közgyűlésen többen hevesen bírálták a szakszervezetet, egyebek között zsarolásnak nevezve munkabeszüntetésüket. A VC képviselője visszautasította a vádakat és úgy vélte, a vállalat vezetése igazságtalanul állítja a pilótákat pellengérre, hiszen a konfliktus azért keletkezett, mert a munkaadó egyoldalúan felmondta a korkedvezményes nyugdíjazásról kötött megállapodást.
A Lufthansa csoport bevétele tavaly 30 milliárd euró volt, a működési eredménye pedig 631 millió euró, ami az idén a mintegy 4 ezer intézkedésből álló, Score nevű átalakítási program révén megduplázódhat, az 1,3-1,5 milliárd eurós sávba emelkedhet – ismertette a vállalatvezetés előrejelzését Christoph Franz.
Az idei első negyedévben a Germanwings diszkont légitársaságot és az Austrian Airlinest is magába foglaló csoport 21,7 millió utast szállított, ami 0,5 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest, a járatok kihasználtsága viszont 0,5 százalékponttal 75,6 százalékra csökkent.