Manapság nehéz ismerkedni – gondolták a Deltánál, és a Coca-Colával összefogva megszervezték, hogy a fedélzeten a szalvéták segítségével találhassanak egymásra az utasok. A lelkes fogadtatás viszont elmaradt.

Forrás: Twitter

Valentin nap közeledtével senki nem akar egyedül lenni – valószínűleg ez volt a koncepció alapja a Delta és a Coca-Cola közös projektjének, amelyben a régi szép idők randijait szerették volna felidézni, azaz az egyik fél egy szalvétán üzeni meg érzéseit a kiszemeltjének.

„Because you’re on a plane with interesting people and hey … you never know”, azaz: egy repülőn vagy érdekes emberekkel körülvéve, és hé… sosem tudhatod – olvasható a szalvéta egyik oldalán, amelyet a diétás kóla mellé szolgáltak fel, a másik oldalon pedig lehetőséget adtak a név és a telefonszám megadására.

Elég szerencsétlen szóviccnek tűnik egy repülőgép fedélzetén a szalvéta túloldalán olvasható apró betűs magyarázószövegben használt megfogalmazás is, amelyben az Ámort játszó ötletgazdák azt írják le, miért érdemes a “kiszemeltnek”, vagyis a “plane crush”-nak átadni az üzenetet.

Az akció enyhén szólva nem aratott osztatlan sikert.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Twittert elárasztották a negatív kommentek, a legtöbben ugyanis inkább hátborzongatónak, mintsem romantikusnak találták, hogy vadidegenek üzengessenek nekik a fedélzeten.

A koncepció persze teljesen ártalmatlan volt, ám az utóbbi időben megnőtt a fedélzeten szexuális zaklatásnak kitett áldozatok száma, így a romantikus üzenet könnyen fordulhat át kéretlen atrocitássá. Mindeközben pedig még (majdnem) repülőgép-katasztrófára (plane crash) is utalgatni több, mint ízetlen tréfa.

Egy, az utasok jogaival foglalkozó szervezet rámutatott, hogy míg ha a földön ér valakit inzultus, azt könnyen kezelheti, amennyiben hívja a rendőrséget és feljelentést tesz, a levegőben azonban bonyolultabb a helyzet. Először a személyzetnek kell szólni, aki értesíti a kapitányt, aki jelenti az esetet a földi biztonsági szolgálatnak – ettől az áldozat és a zaklató még mindig egy légtérben marad az út végéig.

A Delta és a Coca-Cola is elnézést kért a félreérthető kezdeményezés ügyében. A légitársaság bejelentette, hogy azonnal megkezdték a szalvéták begyűjtését a repülőgépeik fedélzetéről, az üdítőgyártó pedig azonnal elkezdett dolgozni az új dizájnon.

Mit gondolsz, igazuk van azoknak, akik szerint a szalvétás randiszervezéssel mellélőttek az ötletgazdák, vagy csak az elégedetlenek fújták fel az ügyet?