Nem várnak túl sok nagy géprendelést a Singapore Air Show-tól a szakértők, mivel 2017-ben az iparág a szép haszon miatt kiköltekezte magát.

A Reuters elemzése szerint a februrá 6-án induló, Ázsia legnagyobb légiipari szakkiállításán a szokásos Airbus-Boeing kettős mellett a kínaiak, oroszok, japánok is kint lesznek a C919-essel, az MSZ-21-essel és az MRJ-vel annak ellenére, hogy folyamatos csúszások árnyékolják be a gépek fejlesztését és nagyon nagy kérdés, hogy a gépek a saját hazájuk piacán kívülről maguk mögé tudnak-e állítani más vevőket is.

A legerősebb szereplő ebből a hármasból a kínaiak C919-ese, eddig 785 darab gyártására kötötte szerződést, bár ezek szinte mindegyike kínai légitársaság, vagy lízingcég.

De a szingapúri kiállítás nem csak a repülőgépek, hanem a szolgáltatások miatt is rendkívül fontos, a városállam ugyanis Ázsia-Óceánia közepén van, egy olyan régióban, amely a világ leggyorsabban fejlődő légipiaca, amelynek az áru- és személyforgalomban is a legnagyobb, 40 százalék körüli részesedése van.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezek ellenére a szakértők nem számítanak nagy rendelési dömpingre, és ez főleg az Airbust érinthető, mivel a nyugdíjba vonuló John Leahy még decemberben lökött egyet a szekéren, és egy hónap alatt 700 gépet adott el úgy, hogy előre hoztak egy-egy megállapodást, ez viszont gyenge évkezdetet eredményezhet a toulouse-i gyártónál.

A Boeing körül is viszonylag nyugodt vizek hullámozhatnak, mivel a vártakkal ellentétben egyelőre nem jelentik be a 757-es utódját.

Emellett az is a viszonylagos csend mellett szól, hogy a légitársaságok tavaly a kedvező gazdasági környezet miatt kiköltekezték magukat, a repülőgépgyártók pedig 8 évre elegendő rendelésállományt lapátoltak össze, a gyártási slotok rendkívül zsúfoltak.

A hadiipari oldalon egy fokkal akciódúsabb kiállításra lehet számítani, mivel Észak-Korea fenyegetése miatt a környező országokban megemelték a hadi kiadásokat, ez pedig új eszközös beszerzését is jelenti.