Március 19. és 29. között különleges műveleti gyakorlatot tartottak Szolnokon, amelyen a magyar hivatásos és önkéntes tartalékos állomány tagjai mellett lengyel és cseh katonák vettek részt, a szlovák és osztrák haderő pedig megfigyelőkkel volt jelen.

Az elmúlt években a Zrínyi 2026 haderő fejlesztési program keretében kiemelt szerepet kapott a magyar különleges műveleti erők fejlesztése, amely pár év alatt hatalmas lépésekben ezredből dandár szintű képességgé alakult át.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

A Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár (parancsnok: Sándor Tamás ezredes), és területi tartalékos katonák cseh és lengyel hivatásos kollégáikkal közösen vettek részt a március 19-től 29-ig, az MH. 86. Ittebei József Szolnok Helikopter Bázison megrendezésre került gyakorlaton.

Ezen tíz nap alatt megszerzett képességeiket ma mutatták be a gyakorlat helyszínén, Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, Dr. Benkő Tibor Honvéd Vezérkar főnök és kiemelt vendégeik, valamint a sajtó munkatársainak jelenlétében.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

Elsőként egyéni és páros, majd csoportos lőgyakorlatok keretében mutatták be harctéri képességeiket a különlegesen kiképzett állomány tagjai. A szimulált egységek támadások mellett ellenséges tűz alatti visszavonulást, leszorítótűz által segített előrenyomulást is prezentáltak a magyar és lengyel katonák.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezután egy jóval összetettebb, még több kommunikációt és szorosabb együttműködést igénylő hadmozdulat került prezentálásra, a szimulált ellenséges erők belső területén található légitámaszpont reagálási képességének csökkentése volt a feladat, vadászgépek és helikopteres úton bejuttatott egységek révén.

Helikopter elhagyása műveleti területen (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

Ebben a gyakorlatban részt vettek az elmúlt napokban intenzív kiképzést kapott önkéntes tartalékos állomány tagjai is akik hivatásos, a különleges alakulatban szolgálatot teljesítő kollégáikat segítették.

A gyakorlat első részeként két Saab JAS-39C Gripen típusú vadászgép a levegőből géppuskás támadás útján csökkentette a reptér harcképességeit. Ezután Mil Mi-17 típusú helikopterekkel a helyszínre szállított egységek elfoglalták a támaszpont épületét, és késleltetetten működésbe lépő robbanószerkezetek segítségével harcképtelenné tették a készültségi vadászgépeket, és működésképtelenné a telepített célmegjelölő lokátort.

Ezután Dr. Benkő Tibor Honvéd Vezérkar főnök értékelte a gyakorlatot, elmondta, hogy cseh és lengyel kollégája is elismerően nyilatkozott katonák itt megszerzett képességeiről. Kiemelte, hogy az elmúlt időszakban a biztonsági környezet változásaihoz alkalmazkodva nagy szerephez jutottak a speciális rendeltetésű és képzettségű egységek, nemcsak itthon, hanem a környező országokban is.

A gyakorlat zárásaként Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter mondott beszédet, méltatva a gyakorlatban résztvevő katonákat, és átadta a nemrég a 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár számára beszerzett Polaris MRZR típusú könnyű terepjárókat. Beszédében ugyanakkor nem tett említést a várhatóan az elkövetkező hónapokban nagyjavítás után Magyarországra visszatérő Mi-24-es harcihelikopterek majdani képességeiről, vagy az éjjellátó képesség megteremtésének lehetőségéről.

További képek a Visegrád 4Sight gyakorlatról