A 18 éve működő indiai low-cost légitársaság egyes járatain novembertől már üzleti osztályú helyeket is kínál, emellett hűségprogramot indít és megújította online felületeit.

A korábban már bejelentett üzleti osztályú szolgáltatás IndiGoStretch néven, az év végétől lesz elérhető flottáját és utasszámát tekintve India legnagyobb légitársaságának legforgalmasabb útvonalain.

Az Indi Go a Recaro Aircraft Seating R5 típusú, dönthető üléseivel szereli fel 45 Airbus A321neo repülőgépét, amelyek fedélzetén 2-2-es elrendezésben 12 business ülés, valamint 208 darab Recaro R2 Slimline turista osztályú hely várja az utasokat.

A business ülések sortávolsága (háttámlától háttámláig) 96,5, szélességük pedig 54,1 centiméter lesz, középen széles, dupla karfa választja el az egymás mellett ülőket, az ülésekben USB-C aljzatok állnak az utasok rendelkezésére.

Forrás: IndiGo

Az első kétosztályos fedélzeti elrendezésű A321neo a negyedik negyedév közepén áll forgalomba a tervek szerint, a többi pedig 2025 végéig kerül a flottába.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az utasok elsőként november közepén egyes Delhi és Mumbai közötti járatokon találkozhatnak a business osztályú termékkel, a jegyek értékesítése már augusztus 6-tól elindul.

A szolgáltatás két, Stretch és Stretch+ nevű változatban választható, fedélzeti étkezést és italfogyasztást, valamint maximum kettő, összesen 30 vagy 40 kilogramm feladott poggyászt és egy 12 kilós kézipoggyászt is tartalmaz.

Az alapításának 18. évfordulóját a napokban ünneplő Indi Go a megújulásának részeként elindította a régóta várt törzsutas-programját is BluChip néven, emellett elindította új weboldalát és mobilalkalmazását is.

A tavaly 100 millió utast szállító Indi Go jelenleg több mint 350 repülőgépet üzemeltet, 2023 júniusában pedig az Airbus történetének eddigi legnagyobb egyszeri megrendelését adta le, 500 repülőgépre. A légitársaság összesen már csaknem 1000 A320neo, A321neo és A321XLR repülőgépre rendelkezik megrendeléssel. Az indiai diszkont légitársaság áprilisban 30 Airbus A350-900-as kötelező érvényű megrendeléséről állapodott meg az európai gyártóval, és további 70 példányra vásárlási jogot szerzett.