Megnyitja a nagyközönség előtt pilótaképző szimulátorait a Thai Airways, hogy ezzel is javítson súlyos anyagi helyzetén.
A thai nemzeti légitársaság az alternatív pénzszerzés módjáról a honlapján olvasható közleményben számolt be. A cég vegyesen használ Airbus- és Boeing-repülőgépeket is, így mindkét gyártó bizonyos típusaira rendelkezik hitelesített szimulátorokkal.
A Thai Flying Experience and Beyond elnevezésű programban az érdeklődők négyféle típust próbálhatnak ki, Airbus A380-as, Boeing 777-es, 747-es, vagy 737-es pilóták lehetnek egy kis időre.
A szimulátorban természetesen a Thai Airways pilótái is jelen lesznek. A légitársaság három csomagot állított össze, a laikusok által használható szimulátorokhoz mérve elég borsos áron. Igaz, nem minden nap repülhet az ember hitelesített, pilótaképzésre használt szimulátorral, amelynek az üzemeltetése is elég drága.
A 30 perces, két főre szóló szimulátorozásért nagyjából 120 ezer forintnyi összeget kell fizetni, az egyórás program 240 ezer, a 90 perces, három főre szóló csomag pedig 350 ezer forintnak megfelelő bahtba kerül.
Nem ez az első próbálkozás, amellyel a Thai Airways próbál kreatív módon pénzhez jutni, ha már járatokat nem teljesíthet. A múlt hónapban a bangkoki központjuk kávézóját alakították át olyan étteremmé, amely a repülőgépek kabinberendezését idézi meg.
A Thai Airways helyzetéről többször is írtunk. Mivel az ország a koronavírus-járvány miatt nem fogad turistákat, a cég utasforgalma gyakorlatilag megszűnt, és a légitársaság a csőd szélére került. A közelmúltban engedélyezte a thai bíróság, hogy reorganizációt hajtsanak végre, ennek részeként közel 8 milliárd USA-dollár értékű hitelállományt is kezelni kell.