Összeolvad a spanyol Air Nostrum és az ír CityJet, ezzel Európa legnagyobb regionális légitársasága jön létre.

A megállapodást a társaságok vezetői a Farnborough-i Légiszalonon írták alá a sajtó jelenlétében. A ch-aviation szerint a megállapodás lényege, hogy a két cég összeolvasztja flottáját, de a hajózószemélyzet is egy közös cégbe kerül, amely ernyőszervezetként működik majd a két társaság fölött.

Pat Byrne, a CityJet vezetője azt mondta, az egyesülés után nagyobb rugalmassággal tudják majd kiszolgálni az ügyfeleik igényeit, és ennek köszönhetően a jelenleginél is nagyobb szeletet tudnak majd kihasítani a lízingpiacon is.

A megállapodás további részletei nem ismertek, és az ügyletre az Európai Bizottságnak is rá kell bólintania.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Air Nostrum jelenleg mintegy 1500 embernek ad munkát, flottája gerincét Bombardier CRJ-k adják, a társaság huszonöt 1000-es, hét 200-as és öt 900-as verzióval rendelkezik, emellett öt ATR 72-600-as is szolgál nála. Ezekkel a gépekkel az Iberiának, a SAS-nak és a Lufthansának is repül, saját menetrend szerinti járatot nem teljesít.

A CityJet 1250 alkalmazottat foglalkoztat, és az Air Nostrumtól eltérően vannak saját üzemeltetésű járatai, de a SAS-nak, az Air France-nak és a Brussels Airlines-nak is teljesít járatokat. Flottájában 103 darab Avro RJ85-ös, 30 darab CRJ-900-as és hét Szuhoj Superjet 100-as van. Utóbbiakkal a Brussels Airlines-nak is repült volna, de a ch-aviation szerint a belgák azt tervezik, hogy elállnak az üzlettől.