A költségek kordában tartásának hiánya, nem megfelelő készpénz-gazdálkodás, a szélestörzsű gépek üzembe vétele – többek közt ezen okokból ment csődbe az izlandi fapados Wow Air az igazgatótanács volt tagja szerint.

Öt pontban foglalta össze az Airways Magazine portálján az izlandi fapados, a Wow Air egykori igazgatótanácsi tagja, hogy milyen okokat vél a cég csődje mögött. Ben Baldanza 2016 elejétől 2018 augusztusáig dolgozott a légitársaság irányító testületében.

A szakember meglátása szerint a Wow Air nem megfelelően kontrollálta a költségeit, amelyek ugyanakkora vagy nagyobb ütemben nőttek, mint a légitársaság bővülésének mértéke.

Hiba volt a széles törzsű gépek beszerzése (Forrás: Wow Air)

Ez azért nem jó, mert így a növekedésből származó előny eltűnt, az egységköltség nem csökkent. Hozzájárult a kiadásokhoz az izlandi bázis is, hiszen a szigetországon igen jelentős a bérteher egy cég számára.

Ugyancsak a vállalat működését nehezítő tényező volt a szezonalitás, Izland turizmusának erős időszakisága, amelynek ellensúlyozására nem sokat tett a légitársaság. Viszont az ország földrajzi elhelyezkedése szerencsés, nagyjából félúton Európa és Amerika között, erre épített is a cég.

Hirdetés

Szintén problémás volt a készpénzállomány kezelése: nem tartalékolt eleget a Wow Air, túl sokat költött a flotta fejlesztésére, és óriási hibának tartja a szakember a széles törzsű A330-asok beszerzését is. 

Ez utóbbiakról azt mondja: nagyon jó repülőgéptípus, ha hatékonyan alkalmazzák. Azonban az izlandi fapadost “lefelé tartó spirálba” vitte, ugyanis túl kicsi volt az egész flotta mérete és ezzel a légitársaság üzemelésének nagysága is. Ilyen esetben pedig egy széles törzsű gép nagyobb költsége túl sok pénzt visz, főleg, ha nehéz megtölteni az üléseket.

A cég azért lízingelt két A330-ast, hogy például Los Angeles-be és San Franciscóba járatokat indíthasson, mert oda a keskeny törzsű Airbusai nem voltak alkalmasak. Azonban ezeket nem tudta profitábilisan üzemeltetni, és így elveszett a Wow Air előnye, hogy a transzatlanti piacot – átszállójegyekkel – költséghatékonyan, csupán keskeny törzsű gépekkel szolgálja ki.

Két további szempontot is felvet a szakember, amelyeknek nem kellett volna a csődhöz vezetnie. Egyrészt, az Európa-Amerika közti forgalomban egyre lejjebb mennek az átlagos jegyárak, ám ettől nem kellett volna függenie a Wow Airnek, hiszen javarészt magasabb költségekkel dolgozó versenytársai voltak. Másrészt pedig a Wow Air “jól bánt” az utasaival, ám a viszonylag kis flotta (húsz gép), de arányaiban nagy járathálózat bármilyen fennakadás esetén sok gondot okozott.

Hirdetés