Címlap Blog Oldal 21

Hidroplánpilótákat oktató szervezetet hozott létre az Aeroexpress

Megkezdte működését az Aeroexpress oktatószervezete, amelynek köszönhetően a cég Cessna 206 típusú repülőgépére egyre több pilóta rendelkezik engedéllyel.

Ötvenöt éve repült először a legendás DC-10-es

A McDonnell Douglas ikonikus, ugyanakkor több súlyos balesettel terhelt múltú háromhajtóműves szélestörzsűje 1970. augusztus 29-én hajtotta végre szűzrepülését.

Budapestről induló Air France gép hajtott végre kényszerleszállást Münchenben

A francia légitársaság szerda reggeli Budapest - Párizs járatát teljesítő Airbus A321-100-as személyzete a hátsó konyhában keletkezett, elektromos eredetű tűz gyanúja miatt vészhelyzetet jelentett, és Münchenben szállt le.

Felszállt az utolsó Moses Lake-ben letárolt 737 MAX

A Boeing 2019 óta mintegy 450 vadonatúj 737 MAX repülőgépet volt kénytelen tárolásba helyezni a típus globális repülési és átadási tilalma miatt, ebből a legtöbb Moses Lake-ben parkolt, az utolsó most hagyta el a tárhelyet.

Műszaki ellenőr (ME-G)

Budapest Airport Zrt.

További 20 A321XLR-t rendelt a Qantas

Az ausztrál légitársaság még húsz példányt kér az Airbus új generációs keskenytörzsű típusának megnövelt hatótávolságú változatából, az ultrahosszú Project Sunrise-járatokhoz rendelt első A350-1000ULR összeszerelése októberben kezdődik.

Bemutatta leendő A220-asainak kabinberendezését a LOT

A lengyel légitársaság 2027-től forgalomba álló Airbus A220-asait a gyártó Airspace fedélzeti kialakításával, Recaro R2 típusú ülésekkel, USB töltőaljzatokkal és vezeték nélküli internettel is felszerelik majd.

Átvette első Boeing 777F áruszállítóját a One Air

A Budapestre is járatokat teljesítő brit cargo légitársaság átvette első kéthajtóműves áruszállító repülőgépét.

Tovább központosítja működését a Lufthansa-csoport

A jövő év elejétől számos fontos üzleti és irányítási funkciót von el a frankfurti központ az osztrák, belga és svájci taglégitársaságoktól.

A magyar labdarúgó-válogatott főszponzora lett a Wizz Air

A világbajnoki selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott főszponzora lett a diszkont légitársaság, amely ősszel szurkolói járatokat is indít Lisszabonba és Jerevánba.

Óriásrendelésről állapodott meg a Boeing és a Korean Air

A dél-koreai légitársaság összesen 103 repülőgépre írt alá szándéknyilatkozatot az amerikai gyártóval, köztük 777-9, 787-10 Dreamliner, 737-10 (MAX) utas- és 777-8F áruszállítókra.

Európán belül is ki lehet majd próbálni a Swiss Airbus A350-esét

A tervek szerint október végén teljesíti első járatát a svájci légitársaság Airbus A350-900-asa, amellyel a téli menetrendben több európai járaton is találkozhatnak majd az utasok.

Junior SOC Analyst

HungaroControl Zrt.

Nevet és arculatot kell változtatnia az Aeroitalia-nak

Az olasz légitársaságnak a jövő év elejéig kell átalakítania megjelenését egy bírósági döntés értelmében, mert túlságosan hasonlít az egykori Alitalia márkáéhoz, amelyet az ITA Airways birtokol.

Belföldi járatot indít a Wizz Air Szlovákiában

Pozsony és Kassa között repül késő ősztől a diszkont légitársaság szlovák állami támogatással.

Beperelték a Deltát és a Unitedet az ablakkal nem rendelkező ablak melletti ülések miatt

Csoportos keresetet nyújtottak be a Delta Air Lines és a United Airlines ellen, mert a légitársaságok felárat kérnek olyan ablak melletti helyekért, amelyeknél valójában nincs ablak.

Részesedést szerez az Air Europában a Turkish Airlines

Az Air Europa elfogadta a török légitársaság ajánlatát egy kisebbségi tulajdonrész megszerzésére.

Finn pénzügyi szakember kerül az Air Baltic élére

A lett légitársaság felügyelőbizottsága Erno Hildént nevezte ki vezérigazgatóvá.

Új regionális vezető érkezik Budapestre az Air France-KLM-hez

Carl Schelleman szeptembertől veszi át az Air France-KLM Budapesten működő központjának vezetését a közép- és kelet-európai, balkáni, valamint alpesi piacok regionális igazgatójaként.

Szállítmányozási ügyintéző

Aeroplex of Central Europe Kft.

Helikopter szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Fénytechnikai karbantartó

Budapest Airport Zrt.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Eszközkezelő

Debrecen International Airport Kft.

Repülőtéri üzemirányító

Budapest Airport Zrt.
Hirdetés
Translate »