A légiközlekedési informatika egyik meghatározó szereplőjének pályakezdő programjába jelentkezhetnek június 1-ig az általános szoftverfejlesztői tudással és magabiztos angol nyelvismerettel rendelkező fiatalok – közölte lapunkkal a cég.

A Lufthansa Systems Hungária IT Young Professional Programja 2012 óta ad lehetőséget a tehetséges pályakezdőknek arra, hogy megismerhessék ezt a különleges területet és részévé válhassanak a napi több millió utas repülésének biztonságát és kényelmét támogató rendszerekért felelő szakértői csapatnak.

Az IT Young Professional Program egyik legfontosabb célja, hogy átmenetet biztosítson az iskolapadból a munka világába, ahol a résztvevők nem csak a szükséges gyakorlati tudást, de a cég agilis működési modelljét is elsajátíthatják.

A változatos, coaching szemléletű tréningeken és a csapatra szabott projekten keresztül a feladatmegoldás mellett hangsúlyos szerepet kap a hatékony kommunikáció és az együttműködés fejlesztése is.

Az elmúlt 5 évben bekerült fiatalok többsége jelenleg is különféle izgalmas pozíciókban dolgozik a vállalatnál, ami a program módszertana mellett annak is köszönhető, hogy már a kezdetektől nem csak részfeladatokat kapnak, hanem átláthatják a teljes működési folyamatot.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

2018. júliusától 10-12 pályakezdő kap lehetőséget arra, hogy megismerje a légiközlekedési informatika nemzetközi szinten is kiemelkedő szereplőjének számító Lufthansa Systems projektjeit.

Ezek közé tartozik például az utasok fedélzeti szórakozását biztosító World Air Tournament, a járathoz való eljutását megkönnyítő inTime, illetve a gépek megrakodását segítő Load alkalmazás is.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!