2018 júliusától két darab Airbus A330-200-as repülőgéppel elindulnak a LEVEL hosszútávú diszkont járatai a párizsi Orly repülőtérről. Az IAG low-cost légitársaságának járatai kezdetben Montreal, New York, Guadeloupe és Martinique irányába közlekednek.

A LEVEL két darab 293 turista és 21 prémium economy üléssel fel szerelt Airbus A330-200-as üzemeltet majd a Párizs-Orly bázison.

A LEVEL párizsi járatait az IAG kezében lévő OpenSkies francia légitársaság jelenlegi személyzete üzemelteti majd.

A Párizsból New Yorkba közlekedő járatok jövő év nyár végéig üzemelnek a korábbi márkanév alatt, ezt követően az OpenSkies megszűnik és a teljes dolgozói állomány a LEVEL-hez kerül.

Forrás: LEVEL

A LEVEL az első, barcelona-i bázisán is bővít egy harmadik A330-200-assal, 2018 március végétől indulnak hetente három alakalommal a járataik Bostonba.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A LEVEL jelenleg Buenos Aires, San Francisco (Oakland) és Punta Cana repülőtereire teljesít járatokat Barcelonából, a nyári időszakban szezonálisan Los Angelesbe is repülnek a gépeik.

Amint arról korábban beszámoltunk, a LEVEL a barcelonai bázis mellett Párizsban és Rómában is meg kívánta vetni a lábát. A légitársaság a további A330-200-asok beszerzése mellett Airbus A321LR gépek üzemeltetését is tervezi. A napokban számoltunk be róla, hogy a LEVEL szerezte meg a csődbe ment Monarch légitársaság gatwicki slotjait is.