Az Eurocontrolnál bekövetkezett rendszerhiba miatt az európai légiközlekedésben 15 ezer járat késve közlekedik kedden. A menetrend szerinti közlekedés csak szerda reggelre áll vissza.

Az Eurocontrol oldalán olvasható közlemény szerint az áramlásszervező szoftverben (Enhanced Tactical Flow Management System – ETFMS) keletkezett egy hiba, amelyet azóta már azonosítottak és megkezdték a hiba kijavítását. Ugyanakkor a 12.26 előtt beadott repülési tervek elvesztek, és ezeket újra be kell adnia a légitársaságoknak minden egyes járathoz, amelyek még nem indultak el.

Több európai repülőtér – egyebek mellett Budapest, Helsinki, Prága, Dublin, Koppenhága, Amszterdam – késékről és járataik újratervezéséről adtak hírt. A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér közleménye szerint az induló járatok számát óránként tízre korlátozták.

Frissítés: A legfrissebb információk szerint a rendszer este 11 órára áll helyre teljesen, a késések elkezdtek fokozatosan csökkenni.

 

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az este 8 órakor kiadott közlés szerint az ETFMS rendszert sikerült helyreállítani és az Eurocontrol fokozatosan megkezdte az áramlásszervezés területén a normál folyamatok szerinti üzemelést a repülőterekkel, légiforgalmi szolgálatokkal és a légitársaságokkal együttműködésben.

Illusztráció. (Forrás: Eurocontrol)

Mára az Eurocontrol 29 500 járatot tervezett Európában, ezek fele késéssel fog közlekedni kedden.

Bár a hiba az áramlásszervező szoftverben keletkezett, az kihatással van a repülési terveket kezelő rendszerekre is.

Az Eurocontrol kényszerhelyzeti rendszerekkel és ezekhez kapcsolódó eljárásokkal, csökkentett kapacitásokkal működik, emiatt a légtér kapacitása 10 százalékkal csökkent.

Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazatója a lapunkhoz korábban eljuttatott közleményében azt írta, Budapesről óránként hét járat indulhatott csak el. Budapesten is elkezdtek csökkenni a késések, de elmondása szerint a menetrend szerinti közlekedés csak este 11 óra után, legkésőbb szerda reggelre állhat helyre.

Emellett az érkező gépek forgalmában is késésekre kell számítani.