A repülőtéri adók miatt a LEVEL elállhat azon tervétől, amely szerint hosszútávú járatokat indítanának az Egyesült Királyság több regionális repülőteréről is – közölte Willie Walsh, az International Airlines Group (IAG) vezérigazgatója a brit parlament képviselőivel

A nekik írt levélben a ch-aviation szerint Willie Walsh azzal indokolta visszakozását, hogy a tengerentúli utasokra kivetett légiutas adó (APD) mértéke akkora, hogy az lehetetlenné teszi a fapados hosszútávú járatok üzemeltetését.

“Ha eltörlik ezt az adót, akkor a LEVEL új járatok tud nyitni regionális repülőterekről, így Birminghamból, Cardiffból, Edinburgh-ből és Manchesterből is” – áll a levélben.

Fotó: Level Airlines

Hozzátette: ez az adófajta rendkívül hátrányos a fapados hosszútávú járatokra nézve, és emiatt a LEVEL legalacsonyabb viteldíja a mostani duplájába kerülhet.

Jelenleg a brit kormány minden egyes, az economy osztályon hosszútávú járatra jegyet váltó utas urán 75 font adót vet ki, ugyanez az adó a premium economy és business osztályú utasok után 150 font. A tarifa ugyanakkor áprilistól 75, illetve 156 fontra fog emelkedni. Az angol repülőtereket emellett még az is húzza, hogy Észak-Írországban nincs ilyen adó, és a skótok is azon vannak, hogy eltöröljék.

Hirdetés

A barcelonai székhelyű LEVEL a tervek szerint a Monarchtól megkapott gatwicki slotokkal szeretne új járatokat indítani a tengerentúlra, ezzel konkurenciát állítva a szintén Gatwicken bázissal rendelkező Norwegiannek.

A repülőtéri adók mostanság legalább olyan fontossá váltak, mint a repülőtéri kapacitás korlátai, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) most azon lobbizik, hogy ezeket az adókat vagy minimálisra csökkentsék, vagy töröljék el az egyes országok.

Hirdetés