Repüléstájékoztató tanfolyamot indít a HungaroControl, amelyre 2021. február 20-ig lehet jelentkezni a HungaroControl karrieroldalán.

A jelentkezéshez nem szükséges előképzettség, mindössze egy államilag elismert angol középfokú komplex nyelvvizsga, középfokú iskolai végzettség, illetve további feltétel, hogy a jelentkező már betöltötte 18. életévét.

A kiválasztás a készségeket mérő FEAST I és FEAST II tesztekkel veszi kezdetét, majd következik az orvosi vizsgálat, végül pedig egy csoportos kiválasztási nap. Aki idáig eljut, az az angoltudását is felmérő interjúkon, illetve csoportos és szimulációs feladatokon vesz részt. Az egyes teszteken eltérő követelmények vonatkoznak a repüléstájékoztatókra, illetve a légi forgalmi irányítókra.

Fotó: AIRportal.hu

A repüléstájékoztató szakszolgálati engedély megszerzéséhez szükséges tudást az egyéves képzésen szerezhetik meg a jelentkezők, amelynek költségeit a HungaroControl állja. A hallgatók már a képzés alatt is munkaviszonyban állnak a társasággal, ennek megfelelően alapfizetést és cafeteria-t kapnak. A tanfolyam sikeres elvégzése, valamint a szakszolgálati engedély megszerzése után pedig meg is kezdhetik az önálló munkát.

Ezt a lehetőséget neked találták ki, ha gyorsan hozol jó döntéseket, megfelelően kezeled a váratlan helyzeteket, képes vagy a megadott szabályrendszeren belül önállóan megoldani a problémákat, illetve jól tudsz kommunikálni. Emellett a munkához elengedhetetlen a jó koncentrációs készség, mivel előfordul, hogy egyszerre tíz-húsz gép biztonságáért is felelősek a repüléstájékoztatók.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A lehetőségről bővebben a HungaroControl karrieroldalán, a HC Blogon vagy korábbi interjúnkban is olvashatsz.

Legyél te a jövő Repüléstájékoztatója, jelentkezz most!